Szolgálat 30. (1976)
Tanulmányok - Puskely Mária: Ann Elisabeth Seton
December 19-én szabadulnak ki. A Filicchi-család házában ünnepük a karácsonyt. William boldog és azt kéri feleségétől: vegyék magukhoz a szentséget. Elisabeth az episzkopális egyház szertartása szerint egy kis bort tölt pohárba, zsoltárokat, imákat mond, aztán együtt ürítik ki a Hálaadás kelyhét. Az idő szomorúságában az örökkévalóság boldog távlataira gondolnak. William már türelmetlen, indulni akar az égbe. „Ugye érzed, drágám, hogy a Megváltóhoz indulsz? — Igen.“ December 27-én hal meg, 35 éves korában. Másnap reggel temetik el Livorno angol temetőjében. Elisabethnek ismét új életet kell kezdenie. Ismeretlenben, egyedül, teljes bizonytalanságban. „Istenem, Te vagy az én Istenem! Tehát egyedül maradtam a világon Veled és a kicsikkel. Tudom, hogy Atyám vagy!“ Az előkelő és gazdag család mindent megtesz, hogy feledtesse vele az elmúlt hetek borzalmait. Filippo Fiíicchi, az idősebb W. Seton barátja most kötelességének érzi, hogy segítségére legyen az özvegynek, öccse, Antonio és ennek felesége, Amabilia elragadtatva csodálja Elisabeth lelkének szépségét. Antonio finoman térítgeti is. Elisabeth Firenzében lát először katolikus templomot belülről. Milyen jó ezeknek — gondolja —, minden nap bemehetnek a templomba (az otthoni episzkopális templom csak vasárnap volt nyitva), minden nap magukhoz vehetik a szentséget. A térítési kísérletek elől udvariasan, de határozottan kitér. Az asztalára tett könyvekbe néha beleolvas, hogy kedvére legyen vendéglátóinak. Ablaka előtt gyakran viszik beteghez a szentséget. A valóságos jelenlét gondolata megragadja: „Milyen boldog volnék, ha tudnám hinni azt, amit ezek a drága emberek itt körülöttem hisznek! Hogy Istent birtokolják a szentségben! Hogy Ó mindig ott van templomaikban, és hogy Öt viszik a betegekhez . . . Istenem, milyen boldog volnék — még enyéimtől távol is —, ha úgy megtalálhatnálak Téged a templomban, ahogy ők. Mennyi mindent mondanék neked szívem szomorúságáról és életem bűneiről! — Egy másik nap, a legmélyebb letörtség pillanatában, anélkül, hogy gondoltam volna rá, letérdeltem, amikor a Szentséggel haladtak el ablakom alatt, és mintegy agóniában kiáltottam Istenhez: áldjon meg, ha valóban jelen van, mivel lelkem egyedül csak őutána vágyódik . . . F.-né egy kis könyve volt az asztalon. Szent Bernátnak a Szent Szűzhöz intézett imájánál nyitottam ki, amelyben azt kéri, hogy legyen anyánk. Teljes szívemből én is hozzá kiáltottam!“ Később a következő imát ismételgeti: „Uram, ha helyes úton vagyok, erősíts meg, hogy kitartsak. Ha tévedésben élek, öntsd belém kegyelmedet, hogy megtaláljam a helyes utat.“ Lassan kialakul értelmi meggyőződése, de akárcsak Newton, ő is jóval később mondja ki: hiszek! Visszaútján Antonio lesz a társa. Amabilia nem fél attól, hogy férjét Elisabeth támaszaként az újvilágba küldje. Az 56' napos utazás közel hozza egymáshoz a 29 éves özvegyet és az alig néhány évvel idősebb férfit. Elisabeth nagy viharba kerül, Fiíicchi is hasonló helyzetben van. Sokat imádkoznak 53
