Szolgálat 30. (1976)

Tanulmányok - Békési István: Szolidáris szegénység

ENSZ fejlődési programját pénzügyi nehézségekbe jutni. A szegények igényesek, a gazdagok pedig önzők (s hogy ki-ki joggal-e vagy jogtalanul, arról a Szolgálat következő számában lesz szó). Meg kell tanulnunk osztozkodni és adni. Nem alamizsnát, haoem annyi jóakaró segítséget, amennyi az önsegély megindulásához szükséges, hogy megnyissuk a fejlődés, az egyenlősödés útját anélkül, hogy az emberi méltóság arcába köpjünk.

Békési István

SZOLIDÁRIS SZEGÉNYSÉG

„Ha tehát kitartotok a jótékonykodásban, Istent magasztalják érte, mivel készségesen vallomást tettetek Krisztus evangéliumáról, és bőkezűség- tekkel kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel való közösséget“ (2Kor 9,13).

Ahogy „a szomorú szent bizony szomorú szent“ (Szalézi Sz. Ferenc), úgy a „magának szent“ keresztény igen szomorú tanúságtétel az Evangélium mellett. Inkább karikatúra. Hiszen a kereszténység lényege az, hogy Jézus megszánt minket és sorsközösséget vállalt velünk, „hirdetve a szegényeknek az evangéliumot“.

Abban a levélben, ahol Pál apostol a „Titokzatos Test" tanításának hit- tani alapjait veti meg a hívek javára (1Kor 12), már feltételezi, hogy élik ezt az igazságot. Az ő bőségüknek kell segítenie a judeaii testvérek szegénységét. Második levelében azután bővebben is kifejti: tőlük kapták apostolaikat, a hitet, a lelki adományokat; a kölcsönösség alapján most anyagiakban viszonozzák, amit kaptak. Bevezetőül idézett tömör mondatában világosan kifejezésre jut, hogy a rászorulók szeretetből fakadó szolgálata (amit a magyar szöveg „jótékonykodásának fordít, ott az eredetiben a „diakonia“ szó áll!) egyszerre hitvallás és szolidáris, közösségi tett. Mind a két minőségében Isten dicsőítése.

Pál még meg sem fogalmazta tanítását, és az első jeruzsálemi keresztények már élték: „A hívek mind összetartottak, és közös volt mindenük. Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották mindazok közt, akik szükséget szenvedtek" (Csel 2,45). A diákonusok külön rendben kezdték a szegényeket szolgálni Jeruzsálemben, majd Rómában és mindenütt (Csel 6kk). A püspök a saját közösségében, a hivő hittestvéreivel, a vándorral és utassal szemben iparkodott a krisztusi példát követni, mert hitte, és ezért gyakorlattal is meg akarta vallani, hogy „ha szenved az egyrik tag, valamennyi együtt szenved vele“ (iKor 12,26). Pál maga is példát adott ebben életével: egyéni keresztjein túl vállalta „az összes egyház gondját“ (2Kor 11,28), köz42