Szolgálat 30. (1976)

Tanulmányok - Francois Russo: A szegénység a mai gazdasági és társadalmi átalakulás szemszögéből

sági fejlődést ugyancsak nagy mértékben jellemzi a javak fokozott gyarapodása és egyenlőbb eloszlása. Ez a tudományos és technikai haladásnak köszönhető, amely egyre kisebb költséggel adja meg nekünk nemcsak a lét- fenntartás szoros szükségleteit, hanem más, kevésbé nélkülözhetetlen javakat is a kényelem, a kultúra, a szórakozás terén. A viszonylagos bőség korába lépünk.

Világos, hogy ebben a világban mindig ritkább lesz az olyan szegénység, amelynek kifejezésmódja a lehető legteljesebb tartózkodás az élethez nem föltétlenül szükséges javaktól. Ugyanúgy az is, amely a lehető legnagyobb takarékoskodásra sarkall. A szegénységnek egy-egy megindítóan kedves gyakorlata — mondjuk mikor a használt borítékot másik oldalán ismét felhasználják — ma kicsit anakronisztikusnak érződik. A kiadások lefaragásának bizonyos módjaiban ma nehezen fedezünk fel lelki jelentőséget, inkább a zsugorisággal határosak. Általánosabban azt mondhatjuk: a szegénység gyakorlását (részben gazdasági okokból kifolyólag) a múltban gyakran bizonyos aggodalmaskodás, gond kísérte. Ennek oka részben az anyagi eszközök hiányossága volt, részben az a félelem, hogy haszontalan kiadásokba keverednek. Mindez kétségtelenül alkalom volt az életszentségre, néha még ma is az lehet, — de ha hiányzott belőle az Istenre hagyatkozás, gyakran szűkmarkúsággá, fösvénységgé vált. Ebből a szempontból nincs mit sajnálnunk, hogy a jóléti társadalom inkább a bőkezűség, a nem számítgató, örvendező adakozás szegénysége felé irányít. Ez igen értékes tényezője a mások felé való megnyílásnak, és feloldja, kiszélesíti életünket. Ha az evangéliumi szegénység különleges jellemzője a nyugtalanság hiánya, ennek kedvezhet ez az állapot.

„Átmeneti időnkben“ a nélkülözésből fakadó szegénység is megvan még sokfelé. Ezt kétségtelenül ugyanazokból az alapvető lelki szempontokból kell néznünk, mint azelőtt. De észre kell vennünk egyes vonásait, amelyek civilizációnk mai fejlődéséhez kapcsolódnak, és közvetlen lelki következményekkel járnak.

Először is litt van az a tény, hogy a mai világban nem egyes elszigetelt egyéneknek, nem is a gazdaságilag fejlett országok kevésbé vagyonos osztályainak szegénysége a legnyugtalanítóbb, hanem az ún. kevéssé fejlett nemzetek általános szegénysége. Az Evangéliumnak a bővelkedőkhöz intézett felhívása — hogy ti. adják oda javaikat — mindegyikünkre vonatkozik, legalábbis abban a mértékben, amennyire több a vagyonunk a körülöttünk élőknél. De vonatkozik ez a felhívás ugyanúgy és mindenekelőtt a nemzetekre mint szervezett közösségekre és vezetőikre: anyagi eszközeik egy részét át kell engedniük a szükséget szenvedő népeknek. Ezért a javak átengedésének nem annyira az egyéni adomány a módja gyűjtések (akár nemzeti szinten szervezett gyűjtések) alkalmával, hanem kinek-kinek a maga helyén mindenekelőtt a köztudatot kell alakítania. Bármilyen tehetetlenek is va-