Szolgálat 30. (1976)

Tanulmányok - Őrsy László: „Boldogok a lelki szegények“

talán minden, amit mondtál, egy-egy „igen“ vagy „nem" volt a megfelelő helyen.

önmagámnak ez az odaadása egy másik embernek: ez a valódi szegénység. Vele szétosztom magamat és hagyom, hogy a többiek birtokba vegyenek. Persze világos, hogy egyensúlynak kell lennie saját magam odaadásának folyamatában: elsődleges kötelességeim vannak, amelyeket el kell végeznem. De az adás a szív magatartása, annak bőségéből való. Ha szívem valóban szegény, akkor kötelességem nem fog kárt szenvedni, s ugyanakkor sokat fogok segíteni másoknak. Pontosan ez volt Urunk magatartása: „Jézus körbejárta az összes városokat és falvakat. Tanított zsinagógáikban, hirdette az Ország evangéliumát, gyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Amikor látta a tömeget, részvéttel volt iránta“ (Mt 9,35; vö. 4,23-24). Ezt tette Szent Pál: zsidó volt a zsidókkal és görög a görögökkel, átadva magát az evangéliumnak és Isten népének szolgálatára, állandó vándorúton, ezer viszontagság és veszély között (vö. 2Kor 11,26-29).

A szív szegénysége kizár minden belső fösvénységet. A keresztény, még a szerzetes is könnyebben fösvény szívűvé válhat, mint gondolná. Belül „birtokossá“ válhat, — és a szegénység lényegét illetőleg nem nagy különbség, álombeli-e a kastélya vagy valóságos. Ha ragaszkodik akár az egyikhez, akár a másikhoz, már nem szegény többé. Az evangélium nem hatolt be a szívébe.

A külső szegénység áldozatot jelent

Akik készek másoknak adni magukat — Istennek, az Egyháznak, embertársaiknak, — azok szívükben szegények. Minthogy örömük telik a szegénységnek ebben a belső lényegében, nem fogják nehéznek találni, hogy külsőleg is gyakorolják. Inkább kívánják, hogy fogható külső tettekben is kifejezzék belső beállítottságukat. Minthogy szívükben szegények, anyagiakban is szegények akarnak lenni. Megtalálják a helyes egyensúlyt is az anyagi szegénység gyakorlásában.

A szerzetesi szegénység ebben a külső kifejezésben különbözik az odaadott életű világi keresztény szegénységétől. Bensőleg nem lehet különbség, hiszen a szív szegénysége az Ország birtoklásának a másik oldala, már pedig Isten országa éppúgy minden kereszténynek szól, mint a hegyi beszéd. Külsőleg azonban a szerzetes lemond a földi birtokhoz való minden jogáról, törvényes hatalmáról, — bár ezt a lemondást inkább a szabadságjogok deklarálásának mondhatnánk. Minthogy Istenben birtokolja az Országot és a földet, szabadságát korlátozná, ha részleges jogi viszonylatokba bonyolódnék, a vele járó minden kötelességgel és gonddal. Ennél már többje van. És minthogy módjában áll elkerülni a javak birtoklásával és gondozásával járó problémákat, így akar tenni. Ez különlegesen felszabadítja az Egyház szolgálatára: olyan könnyedén és szabadon követheti Krisztust, mint az apostolok, akik lerakták hálójukat és Krisztus tanítványai, társai lettek.

11