Szolgálat 29. (1976)
Tanulmányok - Nagy Kázmér: Az időszerű Newman
A múlt század harmincas-negyvenes éveiben történik mindez. Az anglikán egyház őrzi a katolikus külsőségeket, egy szűk kör a tradíciók, a tanítás lényegét is, de általában úgy kezelik az emberek és az állam is az anglikán egyházat, mintha szakminisztérium lenne: a tömegek elkábítására és a kiüresedett „keresztény állam“ ceremóniáinak lebonyolítására. Newman és egyre gyarapodó baráti köre ebben a légkörben vág neki az igazság kiderítésének. Belőlük lesz a később „Oxford-mozgalom“-ként ismert szellemi erjedés: az anglikán egyház nagy belső reformja, amelynek során a legkövetkezetesebbek, így Newman és vele meg utána tízezrek eljutnak Rómáig. A felfedező út az egyházatyák és az ősegyház tanulmányozásával kezdődött. Newman rádöbbent: akárhogy is volt, bármi történt is, az első négy században kristálytisztán kimutatható, hogy Róma püspökét a többi fölött álló tekintélynek tartották, mégpedig azért, mert annak a Péter apostolnak az utódja, akit maga Jézus bízott meg az oldás és kötés hatalmának gyakorlásával. Ha tehát — folytatódik Newman gondolatmenete — ez így van, már pedig tény, hogy így volt a kezdet kezdetétől, akkor az anglikán egyház csak úgy újulhat meg, ha az ősegyháznak ezt a hagyományát is átveszi. Ez a felismerés volt a sarokkő, ahonnan kiindulva az oxfordi mozgalom egyre nagyobb hatást ért el, Newman és társai pedig a század közepére külsőleg is hitet tettek Róma püspöke mellett. A következő negyven évben Newman az oxfordi egyetem szellemére annyira emlékeztető kötetlen, belső fegyelmet kívánó, különben mindenkinek a szabadságát tiszteletben tartó, alkalmazkodni képes oratoriánusok életét élte, az angol viszonyokra alkalmazott szabályok szerint. Szinte halála pillanatáig nem szűntek meg a támadások ellene anglikán részről; a gyanakvás, a gyanúsítgatás és a feljelentések sorozata katolikus körökből. Az anglikánok — akik nem követték őt Rómáig — köpönyegforgatónak tartották. Nem értették meg, hogyan dobhat oda valaki fényes jövőt ígérő oxfordi pályát (rendszerint püspöki, érseki javadalmakhoz vezetett és visz még ma is) „elméleti" megfontolásokért. Nem látták, hogy Newmannek a kereszténység nemcsak elmélet, hanem létkérdés volt. A katolikusok pedig Angliában ultramontanisták voltak. A múlt század közepén állította helyre Róma a hierarchiát. Az évszázadokon át üldözött, majd éppen csak megtűrt katolikusok gettószellemben, gyanakodva, mindentől félve, akkor érezték magukat biztonságban, ha pápábbak voltak a pápánál. Angliában támogatták legszívósabban a IX. Pius és az olasz egység megteremtői között lezajlott küzdelemben a pápai állam fenntartásának gondolatát. Newman kétségbe volt esve, hogy a pápa idegen zsoldosokkal védekezik a saját népe, sőt, Rómáról lévén szó: a saját egyházmegyéje népe ellen. Az I. Vatikáni Zsinatra meghívták, de nem ment el, mert megoldhatatlannak látta az eszmei zűrzavart, és feleslegesen nem akart szerepelni. 47
