Szolgálat 29. (1976)

Az egyház szava - VI. Pál pápa beszéde Giuseppe Moscati boldoggá avatásán

ges ismertetőjegye: „Szentek legyetek, mert Én szent vagyok" (Lev 11,44k); „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48). Az Egyház fáradhatatlanul ismételte ezt a meghívást a századokon át, és szilárdan erősítette nekünk, a XX. század embereinek is. „Világos, hogy minden keresztény ember, akármilyen rendű-rangú is, meg van híva a keresztény élet teljességére és a szeretet tökéletességére, és hogy ez az életszentség a földi társadalomban is előmozdítja az emberségesebb életmódot. E tökéletesség elnyerése végett vessék latba a hívek erejüket, amelyet Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kaptak, hogy az Ö nyomdokait követve és az ö képéhez hasonulva mindenben tartsák meg az Atya akaratát, szíwel- lélekkel szenteljék magukat az Isten dicsőségének és a felebarát szolgálatának" — tanítja a II. Vatikáni Zsinat (Lumen Gentium 40).

Legyen ez szilárd és emlékezetes tanulsága a befejeződő szentévnek, amely mindenestül ünnepélyes felhívás volt, és még mindig az, az életszentségre, az Istennel és testvéreinkkel való kiengesztelődésre. Emlékezzünk erre, amikor ma föltesszük a koronát az év különböző boldoggá és szentté avatási szertartásaira. Az ó példájuk, megismerésük, magasztalásuk, tiszteletük vidámsággal töltött el, megszégyenített, ösztökélt, lelkesített bennünket. A keresztény életet szentségben kell és lehet élni!

II. Mint mondottuk, az új boldog orvos, egyetemi tanár, tudós volt. Ez a jellege egy sajátos szempontra hívja fel figyelmünket, amelyet ő megvalósított életével kora nem könnyű kulturális viszonyai között, és amely számunkra, a következő nemzedék emberei számára is megőrzi apologetikus értékét. Ez pedig a tudomány és hit összhangja. Jól tudjuk, hogy a XIX. században és a mi századunk elején, éppen Giuseppe Moscati korában — bár voltak igen magas műveltségű hivő tudósok is, mint ő — engesztelhetetlen ellentét állt fenn a kettő között. Abban a környezetben, amelyben főleg egy orvostanhallgatónak akkor fel kellett készülnie, a tudomány és hit közötti egyensúlyt Moscatinak minden bizonnyal ki kellett harcolnia. De ugyanakkor és mindenekfölött bizonyosság is volt benne, belső bizonyosság, amely irányította kutatásaiban, megvilágosította gondjaiban, és ha még az is előfordult, hogy nagyszerű orvosi, sebészi adottságaiban a természetfölötti, karizmatikus megvilágosítás egy-egy szikráját látták felcsillanni, akkor ez bizonyára e benne kialakult ragyogó szintézisnek köszönhető: az egységnek az emberi tudomány vívmányai és a hit meg az isteni kegyelem „kifürkészhetetlen gazdagsága“ (vö. Ef 3,8) között. Ennek a magasztos, békét hozó célnak elérésére törve Moscati professzor nem állt szóba a megalkuvással, nem félt a kigúnyolástól. „Szeresd az igazságot — írta föl magának 1922. okt.17-én, amint kevés ránk maradt ilyen följegyzése között olvashatjuk —, mutasd magad olyannak, amilyen vagy, színlelés, félelem és emberi tekintet nélkül, és ha az igazság ára az, hogy üldöznek, fogadd el; ha az, hogy kínoznak, viseld el. Ha pedig föl kellene áldoznod az igazságért önmagadat és életedet, légy erős az áldozatban."

56