Szolgálat 29. (1976)
Tanulmányok - Lelóczky Gyula: A dolgos ember imája
olyanokénak, akiknek elég szabad idejük, nyugalmuk és kellő iskolázottságuk van az imára megfelelően felkészülni, azt meghatározott szabályok szerint méltóan lefolytatni. Az ima Isten gyermekeinek közös kincse; kell lenni olyan módjának, amelyet a munkában elfáradt, gondokkal teli egyszerű ember nevezhet magáénak. Ez az ima az, amely a miénk munkanapokon. René Voillaume, Charles de Foucauld Kis Testvérei lelkiségének megfogalmazója a „szegények imája" és a „hit imája“ nevet adja ennek az i- mának. Nem akar ez az imádkozásnak egy új „módszere“ lenni; éppen az jellemzi, hogy független minden módszertől. Nem célja a vallásos érzelmek felkeltése sem; ezek tudatunk felszíni rétegét képezik csupán, túl kell mennünk rajtuk, és legfeljebb az ima kezdeti szakaszában lehet némi szerepük. Nem is elmélkedésről van szó. Az elmélkedés tulajdonképpen nem is ima, csak annak bevezetője. Kezdhetjük imánkat egy gondolattal, pl. a Szentírás néhány verse elolvasásával, de nem azért, hogy azok elemzésénél megálljunk, hanem hogy e gondolatok fénykévéje alatt Isten jelenlétébe helyezzük magunkat. Amint ezt elértük, mindjárt tovább is kell mennünk olyan területre, amely túlesik a gondolatokon. Ha már csak tisztán hitből folytatjuk az imát, ha Isten előtt maradunk anélkül, hogy igazán tudnánk, hogyan és miért, akkor érkeztünk el oda, ahol az isteni élet fakad. Hitünk és szeretetünk legegyszerűbb állításával nyíljunk meg Isten számára egész lényünkkel és várakozzunk Rá, tehetetlenségünk és elégtelenségünk tudatában. E vággyal teli várakozást alakítja Isten igazi imává és a Vele való egyesülés eszközévé. Annyira lesz Isten a miénk, amennyire valóságos a hitünk és szeretetünk. Jézus imáról szóló tanítása gyakorlatilag leszűkíthető egyetlen ígéretre: Isten meghallgat minket, — és egyetlen felhívásra: csak tartsunk ki az imában. Tudnunk kell tehát Isten előtt maradni állhatatosan, nem a képzelet és érzések segítségével, hanem akaratunk vágya által. Lesznek napok, amikor ezt a szándékot semmi mással nem tudjuk kifejezni, mint egyszerű fizikai jelenlétünkkel, — akkor elég lesz ennyi. Lényünk néma vágyakozása Isten felé végtelenül több, mint szépen kidolgozott elmélkedési pontok sora. Képesnek kell lennünk várni az Istennel való találkozásra akár egy életen át, soha nem szűnve hinni, hogy az bekövetkezik, — képesnek kell lennünk naponta újra kezdeni. Pontosan ez az az állhatatosság, amelyre Jézus hív bennünket. A „hit imája“ rövidített út az Istennel való egyesüléshez. Hinnünk kell, hogy létezik ez az út, s meg kell lenni bennünk a bátorságnak, hogy neki is vágjunk. Biztosak lehetünk, hogy Isten elfogadja ezt a rövid utat, ha szegényeiről van szó. így maga a fáradtság, alkalmatlanságunk, hogy az ima bonyolultabb módszereivel próbálkozzunk, valóságos híd lesz, hogy közelebb jussunk Istenhez. A mi feladatunk csak az, hogy igyekezzünk jelen lenni az Úr előtt, s ha elszunnyad figyelmünk, újra és újra visszatérni Hozzá. c) Ima munka közben Teilhard de Chardin-től megtanultuk, hogy „isteni miliődben élünk. Bármi legyen is munkánk, közvetlenül kapcsolatban áll a teremtés és megtestesülés 14