Szolgálat 29. (1976)
Halottaink - Fr. Gorobics János Ferenc OFM (Holocsi Félix)
Szentkereszttel kapcsolatban még egy gondolat, feladat foglalkoztatta: őrizni a magyar szaleziánum bölcsőjét, és hazavárni a rendtársakat lelki tisztulásra, erőgyűjtésre, hálaadásra, pihenésre, ünnep volt neki minden alkalom, amikor a család tagjaiból felkereste valaki, és néhány órára elidőzött nála. Hűségesen helytállt, lelkiismeretesen dolgozott, egyszerű feladatát igazi papi lélekkel, papi szívvel végezte. Ajtaja és szíve nyitva volt mindenki előtt. Fáradhatatlanul gyakorolta az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit. Apostoli munkálkodásából Don Bosco lelkülete sugárzott: a lelkeket kereste. Legfőbb gondja volt a zarándokok lelki igényeit kielégíteni. Minden csoportnak megfelelő időben legyen szentmiséje; szentgyónását mindenki elvégezhesse; a szentáldozáshoz is megfelelő légkörben járulhasson; a szertartások, az énekek rendben és szépen menjenek. Sok munkát, áldozatot kívánt tőle szerzetespapi élete. Hivatástudattal és azzal a lelkülettel vállalta, amely Krisztus keresztjéből árad. A kegyhelyhez filia is tartozott: Mogyorósbánya. A 3 km-es földutat gyalogosan kellett megtennie esztendőkön át, néha két-háromszor is naponta, tűző napon, esőben, fagyban, porban, sárban, hogy ott a híveket ellássa, a hitoktatást elvégezze. Az első években még egy szobája sem volt, hogy átöltözhessen. A hívek könyörültek meg rajta egy-egy reggelivel, ebéddel is, mert nem volt ideje a rendházba visszamenni. Nemcsak ismerte a családokat, hanem családfájukkal, rokoni kapcsolataikkal is tisztában volt, a születési és esküvői dátumokat, mint egy lexikon, pontosan tudta. Igazi atyja volt híveinek. Különösen a megpróbáltatások idején mutatkozott nagy segítő készsége. A tokodi bányaszerencsétlenség alkalmával pl. tíz család szakadt az ő vállára is. Nem csoda, ha hívei azt kívánták, hogy kiváló lelkipásztoruk halála után is az övék legyen. Ezért eszközölték ki az esztergomi főegyházmegyei hatóságtól, hogy Mogyorósbányán temessék el. Az utóbbi időben mindig csak azt kérte: imádkozzunk érte, hogy Szentkereszt és a hívek szolgálatában eltöltött élete ne csak dicsekedjék Krisztus keresztjével, hanem üdvössége is ez legyen." Amikor filiáját önállósították, plébániájával hívek híján alárendelt helyzetbe került. Végül egyre súlyosbodó különböző betegségei (fülbaja mellett cukorbaj) miatt kénytelen nyugdíjazását kérni és bevonul az esztergomi Simor Otthonba. De csak három hónapra, mert 1975.okt.3-án, egy második combnyaktörés után, a szentségekkel megerősítve visszaadja lelkét Teremtőjének. 1974-ben még életben lévő két novicius- társával együtt megünnepelhette ötvenéves szerzetesi jubileumát. Ezüstmisés emiékképének szövegével búcsúzunk tőle: „Nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével" (Gál 6,14). Dr. Peisch Alajos SDB noviciustársa Fr. GOROBICS JÁNOS FERENC OFM (1911 — 1974) (Ennek a megemlékezésnek a következő a története: A kármelita Dömötör testvér Brazíliában hírt vett Félix testvértől közös barátjuk haláláról. A kapott „Tierra Santa' c. Buenos Aires-i folyóiratot beküldte nekünk, hogy az ott levő kis nekrológ alapján beiktassuk a halottak névsorába. Mi többet szerettünk volna. Irtunk Dömötör testvérnek. Zamatos magyarsággal és humorral írt válaszában Félix testvérhez utalt bennünket, címét is megadta. Most tehát Argentínába küldtünk levelet. Onnan meg is kaptuk, amit vártunk. így fedeztünk fel három magyar szerzetestestvért: egy halottat és két élőt. — Szerk.) Hálás köszönet nagyon kedves soraiért és a jószándékú érdeklődésért a boldogult és nekem felejthetetlen Ferenc testvérről. Gorobics János 191(1 .szept.6-án a veszprémi püspökségben levő Külsővaton született. Nővérével és sógorával fiatalon kivándorolt Franciaországba, ahol aztán 1933-ban belépett a párizsi Sz. Péter ferences 102
