Szolgálat 29. (1976)

Halottaink - Hegedűs Viktor Hónor OCD (Confrater)

Az emigráció hosszadalmas folyamat, annak minden melléktermékével együtt. Mint a többi, Ausztrália is nehéz terület. Már négy pap halt meg az itteniek közül aránylag fiatalon. Mindet a szíve vitte el. Emlékezzünk a jó P. Forróra. Itt is lehet nagyot kigondolni, de véghez is vinni már nehezebben. Utolsó éveiben P. Fazekas már egyre kevesebbet bírt dolgozni. Sokan csak halála után értették ezt meg. Pedig csak az volt mögötte, hogy ha lehetséges, munkában akart maradni mindvégig.

Egyik büszkesége volt, hogy maga állította össze a magnetofonját. A szobája itt is zegzugos műhely volt. Amikor két nyolc napos lelkigyakorlatot adtam nála a nővéreknek, közben elvitt egy család aranylakodalmára. Csak ott tudtam meg, hogy saját gyártmányú gépéről kapunk zenét. Leültünk az ünnepi vacsorához, kiment és bekapcsolta a nagy pokolgépnek látszó masinát. Szerencsére a másik szobában volt. Néhány percnyi zene után — hatalmas robbanás . . . Jánosunk kihúzott. Mikor bejött, füst húzódott utána. „Kiégett a motorom, — most csinálhatom újra“ — morogta. Semmit sem mertem szólni a mestermúvéhez, hátha a szemével is tud robbantani.

Odafönn már az angyalok karát hallgatja, remélem, nem engedik, hogy bekapcsolja a masináját. így bizonyosan nagy ott a békesség, és igen jól megvannak Szent Ignác- cal meg Forró Francival. Nekem pedig megmarad a remény, hogy segítenek az ausztráliai munkában. Mondtam is neki a beszédemben, hogy: János, János! nagy illetlenséget követtél el, mert az öregebbet tiszteletben kell tartani, és előre kell engedni. De a túlvilágról is megfelelt: „Nem tudjátok sem a napot, sem az órát.“

Az utolsó négy évben sok szenvedésen ment keresztül: lelkileg, idegzetében és szervezetében is. Ez merítette ki a szívét. Július elején hívtak fel a magyarok Perth- ből, hogy jún. 25-én szívrohamot kapott, és nem igen javul. Néhány nap múlva telefonáltam neki a kórházba. Azt mondta, javulóban van, ne menjek el egyelőre hozzá. A hót végén a nővérekhez költözik. Trombózisa van a jobb térde alatt. 2-3 hét múlva tudja meg, kell-e operálni. A nővéreknél szépen javult az állapota, annyira, hogy Szent Ignác napján autón ment le az ünnepi vacsorára a rendházba. Vidám volt, beszédes, jókedvű. De mikor hazaért, a nővérnek kellett kisegítenie az autóból. Orvosságot kért. Nagynehezen eljutott a társalgó egyik karosszékéig, még egy orvosságot kért, de azt már nem tudta bevenni. Szent Ignác-nap estéjén szólította magához az Gr.

A sírjánál mutatkozott meg, mennyire szerették hívei, ami elég gyakori emigrá- ciős tünet. Aug. 5-én de. kb. 180 magyar jelenlétében temették. A sírnál jóbarátja, Kemény Péter evangélikus lelkész beszélt. A szentmisét a perthi érsek celebrálta P. Takács Jánossal és még nyolc pappal, köztük három ferencessel. Latin mise volt, kérésére magyarul beszéltem.

Végezetül érdemes idézni néhány sort az ev.-ref. egyházközség gyászistentiszteletén, aug. 10-én mondott imából: „Alig tudjuk felmérni, milyen nehéz a pap hivatása, micsoda kiváltság hallgatni szavát a magunk nyelvén, hogy dobjuk el ezt a kiváltságot magunktól. Egy nyájad itt egyedül maradt, egy szegény, beteg papodat vetted magadhoz, temettük el néhány napja. Keserű lett ez a Te szolgád, nehéz a járása, vánszorgó a lépte, piros az arca, remegő a keze itt a munkájában miközöttünk. De megújítottad őt erejében, ahogyan remegő keze határozott mozdulattal emelte fel a Te szent fiad testét a misében, együtt botorkált velünk a mi kedves sírjaink felé, melyek az ő sírjai is voltak, mert magyarok vagyunk, a Te gyenge, veszendő, de mégis megújuló néped, Uram . . . Könyörgünk a leikéért, könyörgünk a lelkűnkért, áldunk az ajándékért, fohászkodunk a Te megtartó kegyelmedért, az Úr Jézus Krisztus érdeméért, légy velünk, Urunk. Amen.“

Varga A. Zoltán és mások

HEGEDŰS VIKTOR HONOR OCD (1915 — 1975)

Május 30-án halt meg Budapesten, 35 évi papság után, váratlan halállal. Mint tízéves kisszeminarista lépett Szűz Mária rendjébe, és lett az Égi Anya buzgó áldozópapja.

100