Szolgálat 28. (1975)
Könyvszemle - Gál Ferenc: Az örök élet reménye (Benkő A.)
KÖNYVSZEMLE _________________ G ál Ferenc: Az örök élet reménye. Szent István Társulat, Budapest 1974, 203 o. A halál mint örök kérdő-és felkiáltójel emelkedik minden gondolkozó ember, minden világnézeti irány előtt. Van-e valami értelme a halálnak, vagy éppen az ember céltalanságát fejezi ki? Ha van örök élet, hogyan függ ez össze az ember földi, testi valóságával? Mi örök az emberben: a lélek, a személyiség? Lehetséges, hogy a test is részesüljön Isten színelátásában? — Az utóbbi években ezeknek a kérdéseknek a sorozata „. . .a teológusokat és az egyházi szervezetet is arra ösztönzi, hogy a halál és az örök élet kérdéseivel a mai idők követelményeinek megfelelően foglalkozzanak, s az üdvösség örömhírét időszerűen közöljék“ (10). Megelégedéssel tapasztaljuk tehát, hogy magyar nyelven olyan kaliberű teológus, mint Gál Ferenc, fejtegeti az idevágó problémákat a hit és remény szemszögéből. A téma kiterjedt ismeretet tételez fel mind a mai filozófia, mind a korbeli teológia irányairól. Az egzisztencialista írók mellett (10, 46-47) közismert a pszichoanalízis (Freud 28, E. Fromm 29) és a dialektikus materializmus (45) felfogása ezekről a kérdésekről. Komoly teológiai elemzés nem hallgattatja el ezeket: rá kell mutatni, mennyiben egyeznek meg a kinyilatkoztatással ránk hagyott örömhírrel, vagy térnek el tőle. Az utolsó lapokon a szerző megemlíti, hogy az egyház nem alapozza tanítását a túlvilági lényekkel föltételezett tapasztalatokra, mint pl. a spiritizmus. örvendetes, hogy — mint mondja — Magyarországon ez ma nem is probléma. (Rio de Janeiróban a lakosságnak kb. 5 o/o-a vallotta magát spiritisztának 1970-ben.) A hittől megvilágított értelem vallja, hogy a természet törvényei szerint „az ember igazi történelmi lény, s az idők változásában bontakoztatja ki képességeit. Mindig valami felé halad, valamit el akar érni.“ A kinyilatkoztatás azonban igazolja azt is, hogy „Jézus Krisztussal az Isten valóságos tagja lett az emberi történelemnek.“ „Az ember benne él az időben, nem haladhat folyásán kívül, de mégsem foglya az időnek... bármit tesz, érzi, hogy az idő keretébe több is beleférne. Még pedig olyan többlet, amely őt tökéletesítené és boldoggá tehetné. Ezt az egészet, ezt a többletet várja. Jézus Krisztusban ez a teljesség jelentkezett mint üdvösség. A keresztény remény erre vonatkozik" (26). Ha valaki Freuddal illúziónak tekinti ezt az élményt, elfelejti, hogy az örök élet vágya kifejezője lehet egy épp erre vonatkozó alapvető, reális, emberi igénynek, amit Isten szeretete teremtett belénk. A megváltás valósága felcsendíti a hivő lelkében az örömhimnuszt: hiszem az örök életet. Ugyanakkor egész lénye — érzelmei, fantáziája, értelme — vágyva vágyik behatolni ebbe a titokba. Isten annyira szeret minket, hogy már most magához kapcsol a kegyelem által. Mennyire lebbentette föl ez a szerető Isten a fátylat arról az életről, amelyik kiteljesedése lesz evilági működésünknek? — A századok folyamán a teológusok e kérdések más és más szempontjait hangsúlyozták. A középkori embert nem ugyanazok a problémák érdekelték, mint a XX. századbelit. Világképe is más volt. A teológusnak is mást kellett kidomborítania ezer évvel ezelőtt, mint ma. A hit alapja egy és ugyanaz, de minden kor embere a maga módján próbálja megérteni és megélni. Gál Ferenc könyve szem előtt tartja, hogy a mai ember világképét erősen befolyásolja a természettudományos módszer. Aki ezen nőtt fel, nem annyira a fantáziát fűti állításaival, inkább körülhatárolja témájának biztos megállapításait. Ahol azonban különféle véleményen vannak a kutatók, nem úgy mutatja be az egyik felfogását, mintha ez lenne „a katolikus álláspont“. A szerző számára ezért fontos, hogy minden nagyobb kérdéscsoportnál (pl.Krisztus eljövetelének, az ítéletnek, a cél85
