Szolgálat 28. (1975)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Miért nem tetszik az aszkézis?
be vetett, és nem azonos a rossz, ami konkolyként együtt csírázik a jóval. Azért minden embertípusnak, minden kultúrának, sőt minden egyéniségnek megvan a maga aszkézise, és ki-ki a maga természete és a maga kegyelme szerint kell, hogy tájékozódjék az egyházban virágzó lelkiségek között. Ha meggondoljuk, hogy milyen rohamosan változik napjainkban a társadalom élete, és hogy milyen kevéssé változott a század első felében az aszkézis útmutatása, akármennyire sajnáljuk, meg kell értenünk, hogy miért nem tetszik ma ez az aszkézis. 2. — Az intézmények azonban nemcsak azáltal váltak gyanúsakká, hogy nem egy intézmény elavult, hanem azzal is, hogy túlburjánzásuk szinte elfojtja az emberi életet. A közmondás szerint ki-ki a maga szerencséjének kovácsa. De figyeljük csak meg, miben kovácsolhatja manapság egy nyugateurópai városi ember a szerencséjét. A munkamenetét mások ütemezték be, szinte az utolsó mozdulatig követnie kell egy tőle függetlenül elkészült, mindig egyforma munkatervet. Az utcán a szemaforok és a közlekedési szabályok szolgája, szórakozásában legfeljebb két-három műsor között választhat, a sportban pontos szabályok pányvázzák ki az útját, a társadalmi érintkezésben az illem szabja meg, hogyan öltözzön, hogyan viselkedjék, mit mondjon, és a legtöbb ember, különösen a fiatalabbja, a családi életet is nyomasztó nyűgnek érzi, és alig várja, hogy az őt mindig bíráló, vele szemben mindig igényeket támasztó környezetből szabadulva, olyannak mutathassa magát, amilyen valóban. Azt lehetne mondani, hogy az egész élet elintézményesedett, a társadalom mindenki számára kiszabja a szerepet, amelyet be kell töltenie, akár megfelel neki, akár nem. Nem vehetjük hát zokon, ha az ilyen ember legalább az Istennel való viszonyában végre-valahára önmaga akar lenni, nem akar szerepet játszani, nem akar szabályokat vagy módszereket követni, nem akarja tudatos megfontolással választani az útját, egy szóval: a hitét spontán módon, szabadon, aszkézis nélkül akarja élni ... 3. — Végre azt is figyelembe kell vennünk, hogy az aszkézis csak akkor talál követőkre, ha egy tekintély biztosít bennünket arról, hogy a fáradságos út célhoz vezet. Ebben az összefüggésben a „tekintély“ szóval nem olyan embert értünk, akinek joga van parancsol™, hanem olyan személyiségre gondolunk, aki éli az aszkézist és megvalósítja annak célját, úgyhogy látni lehet benne, hogy nem ok nélkül hozott áldozatot. A keresztény aszkézis gyakorlatait nem pápák, zsinatok, püspökök vagy rendi káptalanok rendelkezései vezették be. Az eredetüknél nagy egyéniségeket találunk, akik egy-egy életformát elsősorban magukban valósítottak meg, de olyan vonzó módon, hogy mások is köréjük sereglettek, hogy részesek legyenek békéjükben, erős és biztos életütemükben, a belőlük áradó isten- közelségben. A szerzetek történetében kezdetben nem a szabály volt, hanem a személy; a regula, a consuetudinarium, a directorium a közösség dadogó 7
