Szolgálat 28. (1975)

Eszmék és események - Arnold Janssen (Schrek Mihály SVD)

A missziós gondolat, a pogányok helyzete mindig foglalkoztatta. Édesapja járatta a hitterjesztés évkönyvét; különösen a hithirdetők leveleit olvasta fel belőlük nagy lelkesedéssel gyermekeinek, és sokszor hozzáfűzte: „Ezek a hit hősei, akik Istenért mindent feláldoznak.“ Janssent nem hagyja nyugton a gondolat, hogy más országokban külön missziós intézmények vannak és számos hithirdetőt küldenek a pogány országokba, saját hazájában pedig nem történik semmi. Döntő jelentőségű számára, hogy 1874-ben a kínai apostoli vikáriussal, Msgr. Raimondival találkozik. Eleinte nem gondol arra, hogy ő maga missziós intézetet alapítson. Csak tollával, kis folyóiratával (Herz-Jesu- Bote) és anyagi eszközökkel akarja az ügyet támogatni. De miután más megoldást nem lát, úgy dönt, hogy maga létesít egy missziósházat. E sze­rény kezdetből alakul ki az Isteni Ige Társasága: misszionárius papok, szak­mailag jól kiképzett testvérek, majd 1889-től a Szentlélek Szolgálói missziós nővérek és az örökimádó nővérek rendje. Három és fél évvel az alapítás után már elindította első két misszionáriusát Kínába (egyikük a most vele együtt boldoggá avatott tiroli Josef Freinademetz). Nyomdáikban könyvek és sajtóter­mékek láttak napvilágot, házaikban lelkigyakorlatokat adtak. Az alapító életé­nek utolsó éveiben — 1885-től rendfőnök volt — évente már kb. 50 papot, ugyanannyi testvért és nővért küldtek a missziókba. Amellett a tengerentúli német településeken lelkipásztori és iskolai feladatokat vállaltak, 1900-ban pedig kézművesiskolát nyitottak az USA-ban. 3. Milyen természetfölötti forrásokból táplálkozott és élt Janssen? Nagy tisztelője a Szentháromságnak. Munkatársait arra buzdítja, hogy leveleiken legfelülre ezt a fohászt írják: „Éljen a Szentháromság egy Isten a mi szívünkben!“ Az egész Szentháromság részt vesz a megváltás művében, ezért minden neki szolgáljon; mindenkit neki kell megnyerni; min­denki ismerje meg, szeresse és imádja. Ez volt egyik fő imájának a tartalma. A Szentháromság ünnepe rendjeiben a legnagyobb ünnepek közé tartozik. — Isten mindenkinek atyja. Irántunk való szeretetből küldi Fiát e világba. Jézus az Atya testté lett Igéje. Janssennél Sz. János prológusa különös becsben állott. Minden társasági ünnepségen: beöltözéskor, fogadalomtételkor ünne­pélyesen éneklik. Rendkívüli tisztelője a Szentiéleknek. A magyar származású laza- rista atya, Medics Nándor erősen befolyásolta ebben, ötven éves korában, 1887.okt.3-án a bécsi lazaristák templomában egészen a Szentiéleknek szen­teli magát. Később erről így nyilatkozik: „Testestől-lelkestől feláldoztam magam a Szentlélek Istennek. Legyen Ö segítségemre, hogy mindenben tökéletesen teljesíthessem Isten akaratát.“ Ettől kezdve egész élete és minden munkája a Szentiéleké. Egyszerűen el van ragadtatva nagyságától, szépségétől, irántunk való szeretetétől. Pünkösd lesz rendjeiben a legfőbb ünnep. A két női rendet róla nevezi el. Mindennap imádkozzék a Szentlélek két himnuszát. Minden negyedórában óraütésre elvégzik e fohászt: „Küldd el nekünk a Szentleiket hét ajándékával.“ Meg van győződve, hogy a hithir­67

Next

/
Thumbnails
Contents