Szolgálat 28. (1975)
Az egyház szava - A Szentatya beszéde a jún. 29-i papszentelésen
Az első szót ismeritek. Ügy hangzik: hivatás. Meghívtak benneteket. Kicsoda hívott? Isten, Krisztus, az Egyház. Bárhogyan hangzott is fel a hívás tudatotok belső mélyén és tapasztalatotok külső valóságában, mindegyiketeknek mindig emlékeznie kell erre a tényre, amely megszabja egzisztenciátok jellegét: Isten választásával felétek fordult. Jézus szava az evangéliumból elért egészen emberi életetekig: „Én választottalak titeket" (Jn 15,16). Krisztus mindegyiketeknek elmondta: „Jöjj, kövess engem“ (Mt 19,21), és mindnyájatok lelkében ugyanaz az édes, szabadító és parancsoló hang csendült fel: „Jöjjetek, kövessetek engem: emberhalászokká teszlek benneteket" (Mt 4,19). Milyen boldogok vagytok, kedves fiaink és testvéreink! milyen boldogok, mert volt bennetek elég kegyelem, bölcsesség és bátorság, hogy meghallgassátok és befogadjátok ezt az elhatározó hívást! Ez felforgatta életetek rendes menetét, csábító terveit; kiragadott kedveseitek közül (Mt 19,27-29); még azt is megkívánta tőletek, hogy lemondjatok a hitvesi szeretetről, annak érdekében, hogy biztosítsa bennetek a mennyek országa iránti szeretet kivételes teljességét, a hit és a testvéri szeretet által (Mt 19,12); sajátságos lényeket alkotott belőletek, akik — a papi karakter erejében — hasonlóbbak az angyalokhoz, mint e világ embereihez (vö. Mt 22,30; 1Kor 7,8); belétek öntött és egyben feladatotokká tett egy bizonyos egyedülálló lelkiséget (vö. Gál 5,16), amely mégis képes mindent megérteni és értékelni (vö. 1Kor 2,14kk; Jn 14,17); és felajánlásotokat elfogadva, belevont Krisztus követésének drámai kalandjába (vö.Mt 8,19; Lk 22,35). Ti boldogok! elmélkedjetek mindig hivatásotok mindenekfölötti szerencséjén, és soha ne vonjátok kétségbe, hogy jól választottatok, a bölcsesség és szeretet túláradó karizmájának ihletésére (vö. Mt 19,11; 1Kor 12,4kk). És hátra ne forduljatok többé! Maga Jézus tanít meg erre: „Aki kezét az eke szarvára téve hátranéz, nem alkalmas az Isten országára" (Lk 9,62). Ez a hivatás törvénye: teljes és végleges „igen". Van azután egy második szó. Egészen isteni. Hogy is mondjuk? A kánonjog szentelésnek, ordinációnak nevezi. Mit jelent ez, mit hoz magával? Mi a hatása annak a szentségi cselekménynek, amely a jelenlegi szertartás lényege, igazi tartalma, természetfölötti újdonsága? Jól figyeljünk! itt van nemcsak ennek a szertartásnak, hanem az Egyház misztériumának is a gyújtópontja. Nem kevesebbről van szó, mint lelki hatalmak átadásáról, amelyeket maga a Szentlélek önt a választott tanítványba, és ezzel Isten szolgájának tisztségére emeli, Krisztus által, az Egyházban. Emlékezzetek, hogyan beszél a feltámadott Krisztus tanítványaihoz, rájuk lehelve: „Vegyétek a Szent- leiket!“ (Jn 20,22) Akkor és mindmáig egy kapcsolat, egy benyomás, egy jelleg formálta és formálja az egyházirend szentségének fölvevőjét: képessé válik „Isten titkainak sáfárságára" (iKor 4,1; 1Pét 4,10). Soha ne feledkezzünk meg, testvéreim és fiaim, erről az egészen sajátos viszonyról, amelyet a papszentelés köztünk és Isten közt létrehoz: az isteni cselekvés eszközeivé válunk. Szent Tamás szerint „az egyházirend lényeges tartalma egy hatalom 55
