Szolgálat 28. (1975)
Tanulmányok - Sántha Máté: Az aszkézis buktatói
azért, mert Krisztus és a megváltás útja. Csakhogy ez nem aszketikus gyakorlás eredménye, hanem ingyen kegyelem. A magunk erőfeszítéséből sosem juthatunk idáig. A szenteknek ezen a hősi aszkézisén nem csodálkoznunk vagy megbotránkoznunk kell, hanem be kell hatolnunk lényük magvába: szeretetekbe. És ott kezdjünk tanulni tőlük, nem külső gyakorlatokban. (Szenteken nemcsak a kanonizált szenteket értjük: ismerőseink között is alighanem találkoztunk már ilyen példákkal.) Egyébként az igazi aszkézist diszkréció, rejtőzés jellemzi: az Úr Jézus kemény szavakkal bélyegezte képmutatásnak az ellenkezőjét (Mt 6,16-18). Csakhogy külsőségeket, egyes gyakorlatokat mindig könnyebb utánozni, mint eleven, éltető lelket elsajátítani. Márpedig az aszkézis csak addig építő erő, amíg helyes értékrendbe illeszkedik. Hogy az előző példához térjünk vissza: ha az anya bálványt csinál gyermekéből, és miatta minden elemi testi és szellemi igényétől megfosztja magát, ez az egészségtelen állapot megbosszulja magát saját lelki egyensúlyában, de a gyermek fejlődésében is. Jézus sem „azért“ jött el a földre, hogy szenvedjen és meghaljon, hanem azért, hogy életével és halálával példaképünk és megváltónk legyen, ezzel megdicsőítse az Atyát, azután pedig feltámadva visszatérjen boldog dicsőségébe. A dolgok jelenlegi rendjében ez az út szükségképpen vezetett a szenvedésen át. De az utat nem szabad összetévesztenünk a céllal. Aki Jézus életéből csak a nagypénteket látja, aki a kereszténységet a szenvedés örömtelen vallásává teszi, ugyanolyan végzetes hibát követ el, mint aki nem „veszi fel keresztjét“, hogy az Urat kövesse. Jézus élete elejétől végig a leghősiesebb aszkézis megnyilvánulása volt, még sincs benne semmi erőltetett, mert a szeretet hozza magával mindezt, és olvasztja természetfölötti egységbe. Az aszkézis célja P. Hunya szavával „a krisztusi minta másolása.“ Az Is világos, hogy a szeretet megnyilvánulásának nem az aszkézis az egyetlen és legfőbb módja. Az édesanya nemcsak áldozatot hoz gyermekéért, hanem gyönyörködik benne, örül neki, elhalmozza szeretetének melegével. A nagy vezeklők élete az istenszeretet élményének titokzatos virágaiba bomlik (misztika). Biztosan rossz az az aszkézis, amely az élet uralkodó motívumává válik (eszközből céllá), és elveszi Isten, ember iránti magatartásunk természetes közvetlenségét. Elindultunk tehát a mogorva „orralógató aszkétától“ (Mécs), és eljutottunk a derűs és erős emberig, akinek aszkézise karöltve halad szeretetével. Természetesen a hosszú időn át megszokott aszketikus túlzások páncélját nem lehet csak úgy lehajítani, hiszen akkor a lélek védtelen maradna. Ismét csak a szeretet és bizalom erősítésével kell kezdeni, hogy az átjárjon a gyakorlatokból annyit, amennyi szerves, és megtanulja mellőzni azt, ami fölöslegles. A túlzott aszketikus fegyverkezés ugyanis — első hallásra talán furcsán hangzik — a bizalom hiányáról árulkodik. Bizalmatlanság mind az élet és az Isten teremtette világ, mind az emberek, mind Isten szeretete iránt. „Te karddal, dárdával és pajzzsal jössz ellenem — mondja Dávid 42
