Szolgálat 28. (1975)
Tanulmányok - Mihályi Gilbert: Az aszkézis és a mai ember
tény, ha nem lát maga előtt „tekintélyt", amelyről leolvashatná, hogy mit kíván tőle az élő Krisztussal való kapcsolata, és hogy mennyire „megéri" megtenni mindent ennek a kapcsolatnak a kifejlesztése érdekében? Mindenekelőtt nem szabad egykönnyen belenyugodnunk elszigeteltségünkbe. Szerte a világon sokkal több hitből élő keresztény akad, mint ahogy gondolnánk, és ha elrejtett kincs a velünk egyformán érző és azért számunkra is tanúságot tevő igazi keresztény, akkor érdemes keresni ezt a kincset, érdemes vele felvenni a kapcsolatot akkor is, ha talán nem érzünk iránta ösztönszerű rokonszenvet. De az sincsen elszigetelve, aki lakatlan szigeten tengeti az életét. A Szentlélek fényében felfedezhetjük magunknak a múlt számtalan tiszteletet parancsoló és mégis vonzó egyéniségét, akikkel a szentek egyessége összekapcsol bennünket: lehántva alakjukról a régi hagiográfia túlzottan idealizáló és az új hagiográfia túlzottan képromboló eltorzításait, a belőlük kisugárzó kegyelmi energiák erőterébe léphetünk. Fejtegetésünk végére érve az a benyomásunk, hogy a legfontosabb észrevételt még nem mondottuk ki. Mikor nem tetszik az aszkézis? Akkor, amikor nem gyakoroljuk: amikor ismeretlenségével rémít, mint éjszaka a rengeteg. A lelkiélet irodalmának hagyománya számtalan formulával fejezi ki azt a tapasztalati tényt, hogy édes a szabály, mit megtartunk. Nemcsak azért, mert a megszokás némileg elviselhetővé tesz minden terhes tevékenységet, hanem inkább azért, mert aki tudatos iparkodással követi az Úr Jézust, az nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága (vö. Jn 8,12; 1 Pét 2,3): tapasztalja, hogy jóságos az Úr. Mihályi Gilbert AZ ASZKÉZIS ÉS A MAI EMBER Két kis megjegyzéssel kezdjük témánkat. Az első: ami következik, az a keresztény aszkézis gyakorlati vizsgálata, s mint ilyen kiegészíti az aszkézisről szóló elméleti fejtegetést. A kettő azonban valójában annyira egy, hogy szétválasztásuk még didaktikus szempontból is nehéz, ezért sehogy sem nélkülözhetjük az elméleti szempontokra való állandó hivatkozást. A másik megjegyzés a „mai“ emberre vonatkozik. A „mai", a „modern" egyesek fülében gyanúsan cseng, rossz mellékjelentést hordoz. Mi nem ilyen elfogultsággal kezeljük a „mai" embert. Egyszerűen arra vagyunk kíváncsiak, mit csinál korunk embere az aszkézissel. Flogy ezt megértsük, szemügyre kell vennünk a tegnapi gyakorlatot. Ezzel is kezdjük vizsgálódásunkat. .> 11
