Szolgálat 28. (1975)
Tanulmányok - Alszeghy Zoltán: Miért nem tetszik az aszkézis?
volna bennünk az Isten felé vezető utat (mint akiket, egyes régi bittudósok szerint, az Isten lelke nem vonz már, hanem megátalkodásuk áldozatává váltak). De ha az aszkézis csak a művelődéstörténet pillanatnyi fázisával járó átmeneti nehézségek miatt nem tetszik, akkor aránylag egyszerű a megoldás: elég, ha okos megfontolással felfedezzük magunk számára (és mások számára), hogy milyen szükséges, hasznos, előnyös ma is, sőt éppen ma, az aszkéziis nem éppen ízletes orvossága. Hogyan tetszhetik hát, mindennek ellenére, a keserű aszkézis? 1. — Elsősorban úgy, hogy tudatára ébredünk annak, hogy a mi aszkézisünk képét nem a múltból örököljük, hanem (a múlt tapasztalatain okulva) mi magunk terveljük a jövőbe. Az aszkézis mai tagadhatatlan krízise éppen azzal magyarázható meg, hogy a hihetetlenül mélyen és gyorsan változó világban az Istent kereső emberek nincsenek meggyőződve arról, hogy a hagyományos eljárásminták hasznos terápiát tartalmaznak az ő bűnük ellen, hatékonyan erősítik őket hivatásuk szolgálatában. Ez a kétely nem egyszer évekig megbénítja nem egy jószándékú ember Isten-keresését. Az egyházban élő Szentlélek lassanként vilásszerte kiérleli a válság ellenszerét: a keresztény életet intenzíven élő közösségekben a „maii aszkézis“ legelterjedtebb, mindenütt szinte ösztön- szerűen fellépő gyakorlata a „helyzetelmélkedés“ és az „életmegújítás". A helyzetelmélkedés abban áll, hogy egy-egy kis, egész szívvel hivő közösségben valaki előadja egy konkrét tapasztalatát, és felveti a kérdést, hogyan kell értelmeznünk, hogyan kell megítélnünk az evangélium fényében ezt a tényt? Amint látjuk, a gyakorlat alapvető belátása az, amit a II. Vatikáni Zsinat adott elő az „idők jeleire“ vonatkozólag (Gaudium et spes 4; 11). Maga az elmélkedés sokban hasonlít a két háború között világszerte elterjedt JOC-megbeszélések vázlatára, amely először megállapította, hogyan viselkedik a környezetünk egy bizonyos kérdésben, aztán állást foglalt a tényekkel szemben, és végre felvetette a kérdést, milyen tevékenységet követel meg a hit fényében megítélt tényállás. A mai helyzetelmélkedések azonban nem előre megállapított szempontok szerint közelednek a valósághoz, hanem a tapasztalati tények láttára keresik a hit szempontjait: egy beteg szenvedése, egy derék ember becsületes munkája, egy vidám dal, egy rosszkedvű reggel keresi értelmét a hit fényében. Az életmegújítás abban különbözik az előző gyakorlattól, hogy tárgya az elmélkedők konkrét magatartása. Ma délelőtt munka közben valaki belém akart kötni a hitem miatt, én kitérően feleltem, és aztán elkerültem a vele való találkozást. Szerintetek helyes volt ez? Mit kellett volna tennem, és miért? A baráti kör tapasztalatai kijegecesítenek egy új „normát“ (ami természetesen nem egyszer egybeesik a lelkiélet valamelyik ősi szabályával, illetve azt alkalmazza a konkrét helyzetre); az együtt imádkozva útjukat ke9
