Szolgálat 26. (1975)
Eszmék és események - Levelek a misszióból
+ Szegény magyarság úgy szét van terjedve az egész világon. De bízom, hogy egyszer ott fönn mindnyájan fogunk találkozni. Akkor majd kipihenjük magunkat, csak élvezni fogunk és szeretni. A legnagyobb áldozat részemre, hogy nincs alkalmam magyarul beszélni. Múlt évben voltam fent Sao Paolóban, ott töltöttem egy boldog délutánt Morumbin a jó magyar benedekrendi atyáknál. Ők a legjobb barátaim, mivel két Hrotkó az ő szerzetükben van: Kristóf unokaöcsém Kaliforniában, Menyhért testvér Pannonhalmán. Stephana húgom pedig Bruxelles-ben orsolyita nővér. Én Linzben végeztem a noviciátusomat, 1929 decemberében léptem be Pozsonyban, 2 hónap múlva áthelyeztek Bécsbe. 1934 februárjában már letettem az első fogadalmam, 1938- ban elküldték ide Brazíliába a riói településhez. Négyen jöttünk Ausztriából, abból ketten laikus testvérek, Hála Istennek, most már mind egyformák vagyunk, igazi testvérek; boldogan éljük és élvezzük azt a sok újdonságot, amelyet a zsinat utáni világ hozott. Sokszor gondolom, szeretnék 30 éves lenni, hogy többet tehetnék, de sajnos a 65. évemben vagyok. Sok a tennivaló, és nincs hivatás, csak két novíciánk van. Múlt évben hatan elmentek, miután kiképezték őket az egyetemen, kihasználták a tanulást: Isten adja, hogy jó családanyák legyenek, mivel sokat kaptak lelkiéletükben. Itt a mi városunkban van a püspök, Dom Valfredo Tepe. Nagyon szeretjük. A mi házunk itt igen nagy, sok a gyermekünk. Van ingyenes iskola a szegény lányoknak 5 osztállyal. 792 növendékünk közül 300 körül van, aki fizet, de mivel csak 4 apáca tanít, 48 világi tanítónőt kell alkalmazni, és ezek elviszik mind a bevételt. 25-en vagyunk nővérek, két paralitikus 7 éve az ágyban, egy már 91 éves, csak nyolcán 50 alatt. Én a fiatalok közé számítok: mindig talpon vagyok reggeltől estig, mindig jó egészségnek örvendek; csak most látogatott meg a jó Isten egy kis balesettel. Négy nagy vágás volt a fejemen, még néha fáj, ha töröm a számolással. Igaz, hogy van már gép, de mivel a ház gondnoknője vagyok, sok a gond és a felügyelés. A konyhát is én vezetem, két asszony dolgozik benne, de kiadni mindent sok gond. Igen boldogan és megelégedetten élek. A városban igen sok a nyomorúság. Van egy pár dúsgazdag, mások meg a hidak alatt vagy fakunyhókban laknak. Minden héten sok élelmet osztunk ki. Mindennap kiadok 2 kosár banánt, ami a kertünkben nő. Egy asszony megfőzi az uzsonnát a szegény iskolásoknak és kiosztja: 10 órakor 70 litert, délután 4-kor 90 litert, őt apácánk dolgozik egy szomszéd városban plébánián. Áldoztatnak, ha nincs ott a pap, és igeszolgálatot tartanak. Mi az iskolai munkán kívül egyéves előkészítő kurzusokat adunk elsőáldozásra, előkészítünk bérmálásra, házasságra, sokszor olyanokat, akik már nagyapák . . . Van még egy igen jó délutáni iskolánk a szolgálólányoknak, akik kézimunkát, gépírást, szabászatot és gépvarrást tanulnak: 95 leány. Az iskola ingyenes, ők is kapnak uzsonnát. Este 7-kor pedig kezdődik az esti iskola felnőtteknek: asz- szonyok, emberek, fiatalok, 5 osztály, 190-en. Igen boldogok, mert itt megtanulnak imádkozni és sok hasznosat. Tetszik látni, mennyi munka van itt ebben a mi kis városunkban. Még a fiatalokat is egyik amerikai nővérünk vezeti. Vasárnap délután gyűlés, azután 6 órakor szentmise, amelyen ők énekelnek és citerálnak. Mi nővérek is minden harmadik vasárnap összejövünk, mindig más-más házban és városban, sokszor 45-50-60-an vagyunk, van úgy, hogy a püspök is jön. Ó milyen szép megismerkedni és szeretni egymást! Cor unum et anima una! A brazíliai nép kitűnő, megértők, békések, jobban, mint a franciák. Ha tudnék minden magyart idehozni, szeretném. Mióta beléptem a rendbe, egyetlen egyszer voltam otthon, hogy viszontláthassam öreg Édesanyám és testvéreim, éppen 40 év múlva. 87 éves édesanyám nagyon szeretne még egyszer látni. Hrotkó Gizella OSU Rua Madre Thais llhéus (Bahia) — Brasil 79
