Szolgálat 26. (1975)
Eszmék és események - Ökumenikus szeminárium Strasbourgban (P. L.)
között említette a teológia és a papi szolgálat lelkiségének problémái közti szakadékot. Majd az ószövetségből vett példákkal illusztrálta, hogy a lelki ember, Isten munkatársa a szolgálatban egész emberi létével és lényével vesz részt, s emberi élete is jel Isten népének (Ózeás, Ezekiel). Szent Pál alapján festette le a szenvedő apostolt, aki „látványossága a világnak“, ebből kiindulva a szenvedés problémáját fejtegette. Idézzük egy találó megjegyzését: „A struktúrák megújításán való fáradozás eredménytelen marad, ha nem a pap személyiségében mélyen gyökerező lelki erőkből indul ki. Nem a struktúrák adják az életet, hanem az Isten szent Lelke. Az új struktúra a .régi emberrel1 még mindig veszélyesebb, mint a régi struktúra olyan emberekkel, akiket az Isten Lelke hajt.“ 3) Az utolsó előadást Jean Budillon OP, az ISTINA (a keleti egyházakkal folytatott párbeszéd fóruma) munkatársa tartotta: „A papi szolgálat fogalma és struktúrája a katolikus egyházban, — az ökumenikus párbeszéd előtt." Először ismertette a párbeszéd eddigi eredményeit és ennek dokumentumait. Felsorolt néhány megállapítást az Egyházak Világtanácsának „A papi szolgálat ökumenikus szempontból“ c. dokumentumából, amelyet mi is örömmel aláírhatunk. Pl.: „A világ kiengesztelödése Jézus Krisztusban nem gyakorolja üdvös hatását mintegy automatikusan, hanem hogy eredményes legyen, közölni kell az emberekkel. Ez a papi szolgálat szerepe; szükség van rá, hogy Krisztus üdvözítő művét átadja az embereknek.“ „Az apostoloknak volt egyszeri és alapvető szerepük, amit nem lehet átadni. De volt átadható szolgálatuk is, ami folytatódik a felszentelt szolgálatban. Beszélhetünk az apostoli utódlásról a szolgálatban.“ „Ennek a szolgálatnak egy bizonyos papi jellege van. Az Eucharisztiában teljesedik ki leginkább a felszentelt szolga papi közbenjárása." „Nagy a jelentősége a szentelés aktusának. Ez egyszersmind a Szentlélek hívása (epiklézis), szentségi jel, az adományok elismerése, elkötelezés. A kézrátételt úgy lehet tekinteni, mint jelet, amely tanúsítja az Egyháznak és szolgájának kapcsolatát Krisztussal. Időleges megszakítás vagy végleges lemondás esetén minden újraszentelés ki van zárva!“ Ezután az előadó fölvetett néhány további tisztázásra váró kérdést. Az alapvető kérdés: vajon a papi szolgálat az Egyház létéhez tartozik-e hozzá, vagy csak jobb rendjéhez? Lehet-e teológiájának kiindulópontja egyedül az ekkleziológia? Vajon a krisztológiai és pneumatológiai kiindulópont nem ugyanannyira lényeges-e? Vagyis meg lehet-e kerülni a felszentelt szolgálat krisztusi alapításának kérdését? A „memoria“ bibliai fogalma jobban megvilágítaná a szolgálat értelmét: a pap re-praesentatiója Krisztusnak, de nem azonos vele. Ezért van az, hogy egyetlen Pásztora van az Egyháznak (Jn 10), mégis a pap is pásztor; egyedül Krisztus az újszövetség papja, mégis a szolgának is van papi szerepe. — Végül két kérdésre keresett választ: egyik a szolgálat formáinak sokfélesége, másik a szolgálatok elismerése. A papi szolgálat hármas struktúrája (püspök — pap — diákonus) már igen korán kialakult, és szerintünk a lényeghez tartozik. Viszont különbséget tehetünk a szolgálat természete (lényege) és gyakorlásának feltételei között. A konkrét szerkezetek és formák megváltozhatnak anélkül, hogy a lényeget érintenék. (Példa: óriási a különbség egy feudális választófejedelem-püspök és 72
