Szolgálat 26. (1975)
Eszmék és események - „Tanúságot tesztek majd rólam“ (Egy magyar orvos élete)
benső gyönyörűsége, amely mások személyiségének tisztelete. Ferencben mélyen megvolt a tolerancia érzéke, főként abban az értelemben, hogy megértette mások véleményét, akkor is, ha különbözött az övétől. Ez a türelmes- ség mély bölcsesség és nagy intelligencia gyümölcse volt; azt szokta mondani: mindenkinek igaza van aszerint, ahogy ő látja a dolgokat. Derült ember volt: ez a lelkiállapot belső erőből fakadt benne, amelynek összetevői voltak: egyenesség, nemeslelkűség, erkölcsi egyensúly; cselekedeteit, ítéleteit önmaga és mások tisztelete vezérelte. Szívesen emlékezem vissza szerény életmódjára (autója nem volt, öltözködése egyszerű, lakása igen szerény, táplálkozásban igénytelen stb. stb.J, örömére, amikor meglátogattam, hosszú beszélgetéseinkre (hivatásunkról, aktuális kérdésekről stb. stb.), vallási eszmecseréinkre. Mert Ferenc vallásos volt, és a vallásosság titokzatos, emelkedetten lelki érzéke élt benne. Vonzotta Assisi Sz. Ferenc személyisége, és szabadságidejét Assisiben töltötte, hogy közel legyen a Szenthez, akit életmintául vett. Mindenkor végtelen sajnálkozással emlékszem rá: távozása nagy űrt hagyott életemben, valamint ismerősei és nagy szaktudással, végtelen emberséggel kezelt betegei életében. Orvosi és emberi alakja mindig élni fog mindazok emlékében és szívében, akik szerették.“ Lelki testvére, Marina Alsona így jellemzi: „Mélységesen jó ember volt, ugyanakkor tartózkodó, nemeslelkű, szokásaiban egyszerű, szerény, bár hivatásbeli képzettsége tudatában. Nehéz olyan kifejezésekkel jellemezni személyiségét, hogy ne váljak banálissá. Attól tartok, szavakkal soha nem tudnám elmondani, micsoda benső gazdagságot, milyen légkört árasztott öntudatlanul maga körül: a derűnek, a vigasznak, az élet valósága elfogadásának érzését. Igazi franciskánus szellemitől áthatva életét betegeinek áldozta, nem csupán ritka diagnosztikus érzékkel és kiváló képességgel, hanem mindenek- felett szeretettel, reményt és bizalmat öntve beléjük, nemcsak orvosi előírásokat adva, hanem optimizmust, derűt, megnyugvást. Szerette önmagát és másokat, az élet minden alakjában szent tiszteletre gerjesztette, örömmel töltötte el; állandóan, szünet nélkül részt vett a dolgok fejlődésében, és embertársaival is közölni tudta ezt a megittasulását a körülvevő Mindenségitől, azt, hogy Isten teremtése kiegészítő részének érzi magát, mindenütt, mindenhogyan, a szenvedésben és nélkülözésben is (lásd lelki végrendeletét). Csak aki valóban szenvedett, és az emberi örökségként elfogadott fájdalomban is megőrzi ép és tiszta hitét, az képes megérteni és megvigasztalni felebarátját, az tesz tanúságot, hogy megértette Krisztus tanítását. Ilyen volt Hadrava dr„ bár kiállott szenvedéseit csak éreztette, nyíltan sohasem beszélt róluk. Eleven fizikai és erkölcsi erőt képviselt mindazok számára, akik abban a nagy szerencsében részesültek, hogy ismerték; intelligens volt, derült, és mindezt a nem közönséges tulajdonságát a tudomány szolgálatába állította, hogy segítse testvéreit testi és erkölcsi szenvedéseikben. Azt mondanám, mindent vidáman és egyszerűen tett. Mindebből egy kivételes orvos alakja bontakozik ki, aki nemcsak képzett és tehetséges, hanem mindenekfölött ember, a szó legjobb értelmében, és mint a jó osztogatója, keresztény.“ 64
