Szolgálat 26. (1975)

Az egyház szava - Nagyböjt és húsvét antifónái az új papi zsolozsmában

Úr hegyére, vagy ki áll meg szent helyén?“ — „Alleluja, elhengerítették a követ a sír bejáratától, alleluja.“

Néha, különösen a nagyhetet is befoglaló hármas ritmusban, valósággal az üdvösségtörténet kompendiumát kapjuk: Az 1. hét vasárnapi Vesperásá- ban, a filippi levél híres canticumához, böjt 2. vasárnapján: „Mózes és Illés megmondották Jeruzsálemben elkövetkező végét.“ — Virágvasárnap: „Megalázta magát az Úr Jézus, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.“ — Húsvét után: „Nemde ezeket kellett szenvednie a Krisztusnak, és így mennie be dicsőségébe? alleluja.“ (Ez is, mint a böjti, a napi evangéliumból.) A 2. hét hétfői Vesperásában a 44(45.) menyegzői zsoltár 1. antifonája böjtben: „Szépséges vagy az emberek fiai között, a báj el ömlött ajkadon“. — Nagyhétfőn: „Nem volt sem szépsége, sem ékessége; láttuk őt, és külseje nem volt kívánatos“ (Iz 53!). Húsvéti időben: „Áldott, aki az Úr nevében jön, alleluja..“

Végül csak egyetlen példát arra, mit tud művelni hangulatilag a húsvéti „alleluja“ örömkiáltása. A múlandóságról szóló 89(90.) zs. (3. hét, csütörtöki olvasmányofficium) antifonája: „Éveink elmúlnak, mint a fű: te, Istenem, öröktől fogva vagy.“ Húsvéti időben az ellentét döbbent alázatát az „alleluja“ hozzátétele sugárzó örömbe olvasztja: beemeli apró életünket az örök Istenbe.

57