Szolgálat 26. (1975)

Tanulmányok - J. D. Zizioulas: Az Egyház pneumatológikus dimenziója

4) Az Egyház a világban és a történelemben

A Lélek a kommúnió eseményében az eszkatont beleviszi a történelembe. Ha az Apostolok Cselekedeteiben ez a pünkösd értelme, akkor ez azt jelenti, hogy az Egyház léte kettős. Egyfelől eszkatológikus természetével mélyen, egzisztenciálisan ellentétben áll a világgal; a világ gyűlöli, amint Krisztust is gyűlölte (Jn 15,18; 17,14) és „zárt ajtók mögött“ kell élnie (Jn 20,19), mert „hazája a mennyben van“ (Fii 3,20). Másfelől, ugyanannak a pneumatológikus dimenziónak az erejében, az Egyház természeténél fogva a kapcsolat, a viszony közössége. Csak ek-sztatikus módon létezhet; nem utasíthat el senkit és semmit; csak átölelheti azokat, akik visszautasítják. Ez a kettősség talán a legkeményebb problémája az Egyház pneumatológikus dimenziójának. Hogy lehet megoldani?

A keleti hagyomány iránya az, hogy az Egyházat eszkatológikus természete oldaláról, mint teofániát nézi; liturgiája csupa ragyogás, és ez a trium- falizmus benyomását teszi. Ezzel szemben a nyugati hagyomány az Egyházat inkább a világot átölelő viszonyában tekinti; állandóan azt a kötelességét hangsúlyozza, hogy a világ szükségleteit szolgálja, ez pedig az aktivizmus benyomását kelti: utópisztikus erőlködését, hogy a földön megépítse Isten Országát. Ezek persze általánosítások, de jól szemléltetik tárgyunkat: lehetséges-e a kétféle lelkűiét kombinálása?

Először is meg kell gondolnunk, hogy mind a két irányzat kétségtelenül hozzátartozik az Egyház pneumatológikus dimenziójához. Ismét csak kriszto- lógia és pneumatológia szintézisének kérdéséről van szó. Ha alapvetően megőrizzük azt a szemléletet, hogy a krisztológikus, megtestesült valóságot a Szentlélek hozza létre, akkor az Egyház a világnak való elkötelezettségében eszkatológikus lelkületre tesz szert. így az imádás és a szociális munka, a Szent és a profán már nem két különböző birodalom többé; Egyház és világ nem különül el ontológiai lag; a világ problémái egyúttal az egyházéi is; az Egyház küldetése nem a világ felé fölvett magatartás, hanem résztvevő és megszentelő jelenlét. Mindez része az egyháztest megtestesült jellegének és a Lélekből folyó viszonytermészetének. De miközben így cselekszik, sohasem azonosíthatja az eszkatont a történelemmel, nem próbálhatja az Országot a történelmi folyamat részeként fölépíteni. Ezen a ponton, éppen pneu- matológiai dimenziójából kifolyólag, meg kell vallania „taktikai alsóbbrendűségét“.3' Amikor a Lélek a végső dolgokat belehozza a történelembe, ezzel az Egyházat szentségi fölépítésével kettős jellé teszi: az eszkatont jeleníti meg a történelemben, és túl is mutat a történelmen, hiszen a pneumatológia állandóan a tárgyiasítást nem tűrő, ellenőrizhetetlen, rendkívüli „ odaát“-ra mutat.32 Ez ismét egyik módja annak, hogyan lesz a Lélek „a prófétaság Lelke“, és hogyan marad „szent“, vagyis a világtól „elkülönült“, éppen kom- múniójellegében. Ugyanígy válik az Egyház „szentté“ természetében ugyanazon Lélek által, úgy, hogy e világban van, de nem e világból való.33

28