Szolgálat 25. (1975)

Eszmék és események - Egy nap Loppianóban (I.K.)

Volt Valaki, akit Isten halottaiból életre hívott. Az ő erejében kilépett a sírból. Az ő erejében uralkodik és kormányoz, ő elfogadja és megerősíti azt, amit hitben tettünk és áldoztunk. Nem kell félteni a tettet és az áldozatot. Krisztus kezében odajut Istenhez. Talán majd a másvilágon fogjuk megtudni, hogy teljesítményünk gyümölcsöt hozott, esetleg olyan helyen, ahol nem gondoltuk. Valószínűleg ott, ahol apró teljesítményünkkel egyszerűen, sok hűhó nélkül igyekeztünk hozzájárulni az ő művéhez.

Jörg Zink

EGY NAP LOPPIANÓBAN

Nyári vasárnap reggel a kényelmesen döcögő helyi vonattal indulunk Firenzéből Loppiano irányába: két érdeklődő utas és vezetőnk. Még így is csak alig félóra az út Incisa-Valdarno állomásig, onnan további 4 km a településig, hegynek föl. Az állomásépület melletti bárból telefonálunk, hogy küldjenek értünk autót. Vendéglátóink váratnak magukra, mert a szállítóeszközök eléggé foglaltak. De végül megérkezik a kocsi, a volán mellett mosolygós francia kislány. Vezetőnk megjárta Párizst, így mindjárt kész a barátság. A városka „határán“ barátságosan integetnek felénk a látogatókat számba vevő és eligazító „őrök". Az autó málló vakolaté szürke épület mellett suhan el. Ez volt valamikor Giovanni Papini, a híres katolikus író nyaralója. (Néhány nap múlva a San Miniato templom körüli monumentális temető kapuján belépve, meglepetésként vág mellbe mindjárt a bejárat mellett egy masszív, dísztelen szürke kőtömb, rajta csak név és két évszám: Papini sírja.) Ide költöztek be először. Egyik fiatalon meghalt tagjuk végrendetileg rájuk hagyta ezt a földterületet. Itt van most kialakulóban egy olyan társadalom miniatűr modellje, ahol mindenki becsületesen próbál másokért élni. Az első fiatal telepesek természetesen és kézenfekvőén gazdálkodással kezdték. Lassan lakóházak és utak épültek, létrejött egy tyúkfarm, kézműipari műhelyek.

Autónk a lányok épületénél parkol. A modern földszinti fogadócsarnokban hosszú asztalokon folyóiratok, könyvek és sajátkezűleg faragott, fonott, öntött dísztárgyak. A vendégek (minden vasárnap százával jönnek) szorgalmasan „fogyasztják“ a készletet. Meleg kávéval és valami ízletes, püspökkenyérszerű tésztával kínálnak. A falon egy végtelenül rokonszenves, mosolygós fiatalember nagy fényképe. Kérdésemre elmondják: ő a városka „szellemi alapköve", első halottja. Egy gyereket akart kimenteni a vízből, és belefulladt. Még alkalmunk van megcsodálni az alagsorban a remekül kiépített és fölszerelt mosdóberendezéseket. Különben az épület csöndes, a lányok — vizsgaidőszak lévén — tanulnak, vagy a látogatókkal vannak elfoglalva.

70