Szolgálat 25. (1975)
Az egyház szava - A hála gondolata az egyházatyáknál (Balás Dávid)
mukra nagyon nem divatos, nagyon nevetséges, valószínűtlen dolog elhagyni az általános viselkedésmódot és papi vagy szerzetesi hivatást gyakorolni, evilági megalkuvások nélkül, amelyek ehhez a hivatáshoz nem illenek. Ez a kilépés a környezetből nagy pillanat. Egyeseknek valóságos gyötrelem. De ebben a pillanatban valósul meg a legtöbb szabadság, a legnagyobb szeretet, a legtöbb nagylelkűség, amely egy életet, egy keresztény életet jellemezhet. És nem több, mint egy pillanat: a személyes bátorság pillanata. Belépünk a harmadik szektorba: az Egyház, igen, az Egyház a maga prózai valóságában, emberi, történelmi, látható és jogi valóságában. Az Egyház a maga állandó ellentmondásával eszmény és valóság között. Annál kellemetlenebb ez az ellentmondás, minél fönségesebbnek, evangéliumibbnak, szen- tebbnek, istenibbnek mondjuk az eszményt, míg a valóság gyakran nyomorúságos, szűkös, hibás, sőt néha önző és nemtelen köntösben jelentkezik. Mégis az Egyház ez: az a társadalmi intézmény, amelyen mindegyikünk hozzátartozása alakíthat, és bármilyen emberi és kicsinyes is néha, mindig üdvösségünk „jele és eszköze", mindig az isteni titkok osztogatója; az igaz, a szent Anyaszentegyház, amelyért Krisztus szeretetét és vérét ontotta (vö. Ef 5,29). Mindig méltó arra, hogy szeressétek és magatoknak válasszátok, fiatalok! Igaz, a keresztet teszi vállatokra; de Krisztus keresztje az, aki várja Cirenei Simonját, hogy mellé álljon és segítsen hordozni súlyát; Isten dicsőségének, a világ üdvösségének hősi színjátéka. Erre a páratlan megtiszteltetésre vagytok hivatottak, fiatalok. (A pápa ezután rövid buzdítást intéz még a püspökökhöz, a szülőkhöz és családokhoz, a papnövendékek nevelőihez, majd így fejezi be:) Tudjátok meg, gyermekeim és barátaim, és ti mind, kedves fiatalok, hogy a pápa, hozzátok szólva, mérhetetlen szeretettel, aggódó reménykedéssel és nagy boldogsággal tekint rátok, üdvözöl mindnyájatokat, akik ezt a bizalmas üzenetet hallgatjátok, és sajátjaként ismétli Pál apostol szavát, amely mintegy nektek szól: „Újjáéledünk, ha kitartotok az Úrban. Hogyan is róhatnánk le hálánkat az Istennek azért a nagy örömért, amelyet általatok nyertünk az Isten színe előtt? Buzgón imádkozunk éjjel-nappal, hogy szemtől-szembe láthassunk benneteket, és pótolhassuk hitetek hiányait" (iTessz 3,8-10). (1974) A HÁLA GONDOLATA AZ EGYHÁZATYÁKNÁL Bevezetés A kereszténység elsősorban Isten irántunk való szeretetének jóhíre, amelyet az Atya Jézus Krisztusban nyilvánított ki számunkra teljesen. A hivő — egyén és közösség — válasza Isten szeretetére szükségképpen magába zárja, mint egyik legalapvetőbb elemét, a hálát. Az itt következő szemelvények 56
