Szolgálat 25. (1975)

Tanulmányok - Béky Gellért: A szolgálat három foka

jók a nagyot“ szolgálatunkkal, nemcsak hogy nem várjuk el a másiktól, hogy hálálkodjék, hanem még mii köszönjük meg, hogy mások, embertársaink, a közösség, a társadalom alkalmat ad a szolgálatra, lehetővé teszi számunkra. Mint a szentmisében imádkozzék: „hálát adunk, mert arra méltattál minket, hogy színed előtt állhatunk, és szolgálhatunk Néked“. (A második eucharisztikus imádságból.)

A szolgálat lényege ebben áll: nem azért vagyunk a világon, hogy kiszolgáltassuk magunkat, hanem hogy mi szolgáljunk Istennek és embertestvéreinknek.

Ám bármennyire nemes és szent dolog is az ilyen szolgálat, még nem tökéletes. El kell jutnia a második fokra is annak, aki tökéletes akar lenni a szolgálatban. Ez pedig nem más, mint a szív alázatossága. Keresztelő Szent János mutatta erre a legszebb példát. Nem azt mondta: én csak arra vagyok méltó, hogy az Úr (Jézus) saruszíját megoldjam, hanem: még arra sem vagyok méltó, hogy saruhordozója lehessek! A szolgálat ui. olyan szent és nagy dolog, hogy emberben nem igen akad olyan, aki tökéletesen méltó lenne erre a magasztos feladatra. Az első fokon hálát mondunk a szolgálat nagy kegyelméért: ezen a második fokon semmiségünket, méltatlanságunkat, elégtelenségünket ismerjük el nagy alázatosan. Kell ez a második fok, mert ha netalán nem volna meg bennünk, könnyen öntetszelgés, önelégültség veszélyébe sodorhatna bennünket a szolgálat, a másokért való tevékenykedés, szorgoskodás „szenvedélye“. Sőt az a veszély is megvan, hogy nem sokat kérdezzük, kell-e másoknak a szolgálatunk? Ráerőszakoljuk magunkat a szeretet és a szolgálat jelszavával a felebarátra, s ahelyett, hogy jót tennénk neki, terhére leszünk. Könnyen beleringathatjuk magunkat abba a boldogító tudatba, hogy „jótevők“ vagyunk, mások megmentéi; nélkülünk ők tehetetlenek, semmire sem mennének stb. Ha azonban megvan bennünk a második fok alázatossága, csakugyan szolgálat lesz a szolgálatunk.

De még ez a második fok sem jelenti a teljességet. Nem kevés azoknak a száma, akik szívesen, örömmel, alázattal szolgálnak Istennek, felebarátnak, viszont nem fogadják el készségesen, hálával, igazi örömmel a mások szolgálatát. „Köszönöm, ne erőltesd magad, én egyedül is meg tudom tenni; nincs szükségem a te segítségedre, szeretetszolgálatodra.“ Valami rejtett önhittség, függetlenségi vágy vagy csak egyszerűen a tapintat és alázatosság hiánya mondatja ezt velünk. Félünk, hogy a másik, aki nekünk szolgál, fölénk kerekedik nagylelkűségben, megelőz bennünket szeretetszolgálatával. Vagy csak egyszerűen unjuk, lebecsüljük a másoktól jövő szolgálatot. Vagy nincs helyes fogalmunk a szeretettől, annak kölcsönösségéről.

Az édesanya akkor is örül gyermeke ügyetlen, többet zavaró, mint használó „segítségének“, apró-cseprő ajándékainak, ha semmi haszna sincs belőle; ha a gyerek mindenféle felszedett holmival akarja őt megörvendeztetni; ha

29