Szolgálat 25. (1975)

Halottaink - Vida Ferenc SJ (Confrater)

ki nekem Istentől a jó halál kegyelmét és az Irgalmas ítéletet. Amen.* A végén nagyon melegen megszorította a kezemet, és mosolyogva mondta: .Nagyon köszönöm, Mária!“ Hiszem, hogy ezekkel az érzésekkel ment .haza* másnap kora hajnalban. Utolsó pillanatig eszméletén volt, és igazán példamutatóan készült a Nagy Útra. Küzdelmes, hányatott, de nagyon becsületes, tiszta papi élete Jutalmául, bízunk benne, most már „boldogan imádja az Úr testvér szívét*, ahogyan karácsonyi üdvözleteiben kívánta.

Temetését óhaja szerint Sulyok Ignác fehérvári püspöki levéltáros, nagyon kedves lelki gyermeke végezte. Sok paptestvére is eljött. A sírnál szintén saját kívánságához képest nem hangzott el beszéd, mert — mint írta — „a sírnál az egyetlen értelmes szó az imádság, s akik ezt megteszik értem, azoknak hálásan fogom viszonozni.“

Hisszük, hogy minket is hazasegít oda, ahová előttünk ment el.

Arany Mária

Ezt a megemlékezést azokkal a sorokkal szeretnénk zárni, amelyeket Szommer atya utolsó földi húsvétján küldött jókívánságként szerkesztőségünknek:

HÚSVÉT:

KRISZTUS

meghalt — föltámadt — él.

Él örökre ISTEN

boldog dicsőségében.

ÉRTEM halt meg.

VELE

föltámadok — éiek örökre ISTEN

boldog dicsőségében, így legyen!

VIDA FERENC SJ (1890— 1975)

Született Túrterebesen, Ugocsa megyében. Iskolai végzettsége: négy elemi. 31 éves koráig földműves. 1921 .szept.17-én lép be Jézus Társaságába. Noviciátusát Érden végzi: a gazdaság vezetésével bízzák meg, sok-sok nehézséggel küzködik. Szatmáron teszi le örökfogadalmát, itt is marad 1941-ig mint a rendház és püspöki konviktus házmestere, bevásárlója, gazdaságának intézője. Működött még Nagykapornakon, Kalocsán, Szegeden. 1951-től a jászberényi, 1954.febr.9-e óta a pannonhalmi szociális otthonban élt. Hosszú, türelmesen elviselt szenvedés után végelgyengülésben halt meg 1975.febr.18-án.

Szegénysorshoz szokott s ezt holtáig kedvelő, háztáji munkákhoz edződött, igénytelen, szorgalmas, kötelességtudó, hallgatag, jámbor testvér volt. Ha munkát kellett szerveznie, a nehezét magának szánta. Testi ereje fogytán olvasókat kötözött százával, — és járta az erdőket keresztül-kasul, olvasóját morzsolgatva, olvasgatva a Természet nagy könyvében. Áldozatokat tudatosan vállalt. Már korábban szakított a dohányzással, pedig azelőtt egyik elszítt virzsiniájáról gyújtott rá a másikra. Lemondott még a'ritkán asztalunkra kerülő pohárka borról is, húsfélékről, édességről. Élete utolsó két évtizedében, míg erejéből tellett, éjente nem is egy órán át járta keresztútjait, végezte szentóráit, imádkozgatott. Nem fogadalom kötötte őt ezekhez a gyakorlatokhoz, hanem az a benső szent meggyőződése, hogy imájával, vezeklésével öregségében is segítségére lehet a bűnösöknek, a tisztítótűzben szenvedőknek és az apostoli munkában fáradozó papoknak.

99