Szolgálat 24. (1974)
Tanulmányok - Szabó József: Albert testvér, Krisztus torzóinak restaurátora
előtte, hogy a munka egyszerre istenszolgálat, aszkézis és testvéri ember- szolgálat is. (Vajon napjaink kereszténye tisztában van-e ezzel?) Ennek a személyes odaadásnak a szolgálatába szegődött ő is. És minthogy ideje és ereje határolt, egyre kevesebb jut belőle a vászonra és ecsetre. Persze a férgektől hemzsegő koldusban csak az képes meglátni Krisztus arcát, akit Isten bensőséges szeretete jár át. Albert testvér órákat tölt a tabernákulum előtt. Hol egy kármelita, hol egy kamalduli szerzetes ajánlja fel neki, hogy maradjon náluk. Meg is tenné boldogan, hiszen szomjazza a szemlélődést, a csendet. „De mit tennének nélkülem a koldusaim?“ Ez a boldog meghasonlottság, „Isten odahagyása Istenért“, egész életének nagy vezérmotívuma. Isten szegényeinek joguk van rá: joguk van Istenre benne. „Hogy a jó illat szétáradjon, az edényt szét kell törni. Nem elég, ha mi szeretjük Istent, más szíveknek is fel kell gyultadniok, ha érintkezésbe kerülnek velünk. Csak ez számít. Senki sem megy föl egyedül az égbe" — írja lelki jegyzeteiben. Az éjjeli menedékhely bérlője Ebben a lelkiállapotban keresi föl egyszer az Ogrzewalniát, Varsó szörnyűséges éjjeli menedékhelyét. Amikor kilép onnan, csak ennyit mond: „Együtt kell lakni velük. Nem hagyhatom így őket.“ Kísérői jámbor óhajnak vélik ezt a képtelen kijelentést. De ő komolyan gondolja. Festők jobban tudnak az ecsetjükkel gondolkodni, mint a fejükkel. Albert testvér ezekben a napokban egy feszület megfestésére kap megbízatást. Órák hosszat beszélget a Megfeszítettel, és — gyóntatójának, a különben igen meggondolt és szófukar P. Lewandowskinak egy elejett szava szerint — az felel neki. Annyi tény, hogy később a rendtagjai számára alapított remeteségnek ezt a Krisztus-képet kérte el. Hanem a misztikusok nagy realisták. Ha az elérendő célról van szó, nyak- törően merészek tudnak lenni, eszközeikben azonban alázatosak, türelmesek és kínosan pontosak. Albert testvér — akárcsak majd a munkáspapok — világosan látja, hogy egy környezetet csak belülről lehet megváltoztatni. Mint az organikus reformok szószólója, önmagán kezdi. Egy szép napon durva földszínű csuhában megjelenik nagy pártforójánál, a szentéletű krakkói érseknél, Dunajewskinél, leteszi kezébe a hármas fogadalmat, azután egy csomag ennivalóval bevonul a menedékhelyre. Hogyan tudta elérni, hogy befogadják? Hiszen látniok kellett, hogy más, mint ők. Igaz, nem prédikált, semmit sem kifogásolt, és — a bűnt kivéve — mindenben ugyanúgy élt. És ezek az emberek, akik eddig csak a gyűlölet és a megvetés erejét ismerték, most egy nagyobb erő hatalmába kerülnek: homályosan érzik, hogy a furcsa falábú szereti őket. „Abban az időben — mondja tömören az életrajzíró — nem voltak sem segélyhelyek, sem társadalmi biztosítás; semmi más, mint az ő szeretettől 50
