Szolgálat 24. (1974)
Tanulmányok - Karl Rahner: Az átvert szívű Ember
fáján mindazokat a gyümölcsöket, amelyek az Egyház kertjében valaha is nőttek. Ez nem lenne a szerény, véges embernek, az Egyház tagjának igazi vallásossága: az Egyház mindig több, mint ami egyetlen tagja lehet. És ez nemcsak Páduai Szent Antal tiszteletére áll, hanem a Jézus Szíve- tisztelet kifejezett, nagyobb elmélyedéssel élt formájára is, bár bizonyára előbb el lehet ezt mondani róla, mint pl. a Mária-tiszteletről. De ez a józan megállapítás sem zárja ki azt, hogy a Jézus Szíve-tisztelet nagy kegyelem lehet a papi életben. Felajánlását nem szabad fennhéjázóan megvetnünk, nem szabad könnyelműen nemlétezőnek nyilvánítanunk. A holnap papja Hogy mondatunkat megértessük, induljunk ki a következő kérdésből: Milyen lesz, milyen legyen a holnap papja, hogy valamennyire meg tudjon felelni küldetésének? Erre a kérdésre véleményem szerint minden különösebb jóstehetség nélkül azt lehet felelni: még a mainál is sokkal kevésbé lesz egy már társadalmi erejével érvényesülő vallási intézmény képviselője. Nem annyira az Egyház tesz tanúságot róla, mint ő az Egyházról. Hivatala nem nyújt neki társadalmi tekintélyt, hanem neki magának kell igazolnia érvényességét és eredményességét a Lélek erejének bemutatásával, istenélményének áradó elevenségével. Nem lehet hivatalnok, aki polgári hivatás módjára éli egyházszociológiai szerepét, pontosan kimért kötelességekkel, — hogy azután végre magánember lehessen, akinek az élete „senkire sem tartozik“. Hivő, remélő, szerető embernek kell lennie a legközvetlenebb élményi értelemben. Hivatását végső soron nem lehet kitanulni, sőt ha igazán mindazzal az igénnyel együtt nézzük, ami beleértetődik, akkor még a kézföltétel „opus operatum“-a sem közli teljességében. Karizma ez, még inkább, mint a bölcsé, a költőé, és ezt a karizmát kell képviselnie és élnie az Egyház társadalmában, sőt — ha ma változáson átmenő formában is — a világi társadalomban. Életét hivatásába kell befektetnie. Hivatása akkor is meg kell hogy maradjon az életének, ha polgári értelemben már nem gyakorolhatná. Mint ahogy a valódi és másodlagos értelemben vett muzsikus abban különbözik egymástól, hogy az egyik azért muzsikus, mert az a kenyere, a másik akkor is muzsikus marad, ha éhen hal mellette. A holnap papja olyan ember lesz, akihez az érett emberek odatalálnak, akkor is, ha a polgári társadalom nem tereli hozzá a gyerekeket. Olyan, aki igazán együtt szenvedi minden testvérével és nővérével a lét súlyos sötétségét, de közben tudja: ennek a sötétségnek őseredete és egyben boldog pirkadata az egyetlen Szeretet — a felfoghatatlan kereszt által győzedelmes szeretet titka. 25
