Szolgálat 24. (1974)

Tanulmányok - Giacomo Lercaro: A szeretet a zsinati tanítás világánál

Roppant állítás ez, főként pedig konkrét, és nem hagy helyet semmi kétségnek, hogyan kell megszervezni egy keresztény közösséget. Ha tehát az embereket erre a szeretőien alapuló közösségi érzékre akarjuk nevelni, akkor a szentmiséből kell kiindulnunk. Olvassuk el az Apostolok Cselekedeteinek első fejezeteit (Csel 2,42), és azt találjuk, hogy az első keresztény közösség, amely még át volt hevülve Pünkösd tüzétől, és még az apostolok és Jézus Anyja, Mária körül egyesült, megtörte a kenyeret, vagyis eucha- risztiát ünnepelt. Ennek az aktusnak legelső neve nem is „Eucharisztia“ volt, vagy „mise“, hanem így emlegették: „megtörni az Eucharisztiát", vagy egyszerűen „megtörés", „megtört kenyér", „kenyértörés".

Úgy látták ezt, miint közösségi ténykedést, a család ténykedését. Az Atyának egyetlen kenyere van: ez az ő verejtéke, az ő vére, és ezt szétosztja minden gyermeke között, akik egymás közt testvérek, hogy mindnyájan ugyanazt a kenyeret egyék, az ő Fiának testét és vérét: „egy test vagyunk valamennyien, akik ezzel az egy kenyérrel táplálkozunk" (iKor 10,17).

Ez a közösségi érzés nemcsak Krisztussal kapcsol össze, hanem egymás között is, hiszen „Krisztus vérrokonai“ leszünk, amint Jeruzsálemi Szent Cirill mondta (Catecheses Myst. 22, IV. PG 33, 1097), mert magának Krisztusnak vére kering mindannyiunkban.

A testvériségnek ez az érzése, amely egyesít bennünket Istenatyánk asztala körül, ez hozta létre nyomban az első keresztény közösségekben a közös asztalt: mindenki odavitte azt, amije volt, hogy egyék a szegény is, a gazdag is.

Szent Lukács két tényt közöl velünk: az első az, hogy a jeruzsálemi keresztények „egy szív, egy lélek voltak", a másik pedig szociológiai jellegű: „nem akadt köztük szűkölködő" (Csel 4,32.34).

így születik meg az Eucharisztiából a közösségi érzék, és elvezérel arra, amit a Zsinat több ízben idézett: a „koinonia"-ra, vagyis a javak közösségére, ahogyan megtaláljuk már a Didachéban, „a 12 apostol hirdette jézust tanításban": „Ha közösen van részünk az égi javakban (vagyis az Eucharisztia égi kenyerében), hogyne osztanánk meg a nélkülözőkkel a földi javakat is?" (Didaché IV, 8). Logikus következtetés volt ez a jeruzsálemi közösségben, és megfelelt Szent Pál tanításának is: „Nem azt mondom, hogy tegyétek szegénnyé magatokat, hogy másokat meggazdagítsatok, hanem hogy egyenlőség legyen" (2Kor 8,14).

Ezt csinálta Szent Márton: ha levette volna a köpenyét és a szegénynek adta volna, akkor egy másik szegény állt volna ott köpeny nélkül; de ő kettévágta, és így egyenlőség keletkezett!

A „koinonia" képe ez, vagyis a javaknak azé a közösségéé, amelyet mi nehezen fogadunk el, mert hozzászoktunk, hogy azt mondjuk: „Az én kenyerem az enyém; az én házam az enyém; az én köpenyem az enyém, nem a másé!"

19