Szolgálat 24. (1974)
Tanulmányok - Giacomo Lercaro: A szeretet a zsinati tanítás világánál
értelme nem más, mint a szeretet mély és egyetemes érzéke. Ennek a szeretetnek az a rendeltetése, hogy beérjen bennünk, amint érett a századokon át, még az emberek fogyatkozásai, nyomorúsága, elpártolása, szétszóródása által is, amint érett egészen Krisztusig. Azt hiszem, az első tanítás, amelyet a Zsinat a szerétéiről ad nekünk, az, hogy újítsuk fel magunkban a bibliai érzéket, a Biblia élvezését. Szeressük, olvassuk, elmélkedjük, mélyítsük el imában és a hit gyakorlásában azt a titokzatos Szót, amely által Isten századokon keresztül párbeszédet folytatott velünk emberekkel, hogy üdvözítsen minket, míg végül nekünk adta megtestesülve örök Szavát, örök Igéjét, hogy legyen számunkra az ő teljes kinyilatkoztatása, minden egyes szavában, minden egyes tettében, minden magatartásában. „Aki lát engem, látja az Atyát, mert én és az Atya egy vagyunk“ (Jn 14,9.11). A Bibliának ebből a szeretetéből, érzékéből, élvezetéből, Isten szavának ebből a szenvedélyes és imádó olvasásából, az isteni párbeszédre adott alázatos feleletünkből születik meg a szeretet egyetemes jellege. 2) A szeretet egyetemes jellege: az ökumenizmus követelményei A szeretetnek ez az egyetemes jellege: ez szerintem a második elem, amelyet kiemelhetünk a zsinati aktákban. „Kiemelhetünk“, mondom, mert szeretném mindjárt megállapítani: a Zsinat nem mondott semmi újat, hanem kiemelt sok mindent, amit elfelejtettünk, félretettünk, árnyékban hagytunk, akár a történelem különféle követelményei vagy visszahatásai miatt, akár restségből. Isten szava örök. Az egyetlen Szó, amelyet Isten kimondott, Krisztus. A Zsinat tehát nem mondhatott semmi újat, legföljebb megerősíthette az örök életnek ezt az egyetlen szavát, mert „ég és föld elmúlnak, de ez a szó el nem múlik“ (Mt 24,35); beleállíthatta a mai helyzetbe, szembesíthette az új adottságokkal. Nem mintha ez a Szó újjá lett volna az új helyzetekkel szemben, inkább ő vetett új fényt ezekre a helyzetekre. A Zsinat egyik nagy hangsúlya pedig éppen ez: a szeretet egyetemes jellegére hívja fel figyelmünket, ezt tárja elmélkedésünk elé, ezt teszi cselekedeteink normájává. Nem új beszéd a Zsinaté, hiszen Pál apostol ismételten állítja: „Krisztus Jézusban nincs nem zsidó, sem görög, sem rabszolga, sem szabad, sem férfi, sem nő“ (Gál 3,28); nem mondta ugyan: „sem fehér, sem fekete“, de ez is beleértetődik. Ennek az egyetemes jellegű szeretetnek a Zsinaton megvolt a maga neve. Kezdetben és szorosan vett értelemben ugyan egy bizonyos megjelenési formájának tartották fenn, de előbb az újságírói zsargonban, majd a köznyelvben is könnyen kiszélesedett az értelme. Ez a szó az ökumenizmus. Szerencsés kifejezésnek mondhatjuk, vagy legalábbis abban a szerencsében része12
