Szolgálat 24. (1974)

Halottaink - Merksz Elemér (Tanítványai)

hirdette meg országos viszonylatban talán legelőször, hogy a hitoktatás ügyét vissza kell adni napjainkban a szülőknek, őket kell első számú hitoktatókká kiképeznünk. Munkájával és vezetése alatt indítják meg az új hittankönyvek ügyét a pályázatok elbírálásával.

1954: szentszéki elnök. Új munkakör, új feladat. Hogy mennyi lelkiismeretes fáradozást takar, azt tanúsítja a hagyatékában talált sok jogi könyv. 1955-ben székes- egyházi kanonok, két évvel később püspöki helynök. Három püspök mellett töltötte be nem könnyű időkben ezt a tisztséget. Nem lehetett hozzá rosszkor menni. Bármennyi dolga is volt, az ember volt az első, és csak aztán, néha éjszakába-nyúlóan az akták! Ő volt, aki elmondta főpásztorainak a „kényes" ügyeket is. Nem szépített, mert felelősnek érezte magát mindenért. Vezető volt a szó nemes értelmében. Fizetésrendezéstől továbbképzésig, koronatémáktól katekézisek ellenőrzéséig kifogyhatatlanok voltak ötletei, tanácsai, kérései. Ezeket pedig a papságtól merítette, mert velük is próbált mindent megbeszélni, és sokak apró bölcsességére épített.

Aztán a betegség. Évtizedeken át nyomta. Vigyázott magára, de nem kímélte magát. Nem húzta ki magát a munkából, csak ameddig kénytelen volt. A tanításért még orvosaival is szembeszállt. Kórházi ágyán pedig sokakat tett szóval és példájával nyugodtan szenvedő, szenvedést értő emberré. A gyenge szívhöz jött az újabb kereszt: daganat. A leletet nem tudatják, de sejt valamit a szemekből. Élni szeretne, tervei, munkái vannak. De készségesen vállalja a halált is. Erről csak a leginkább szívéhez nőitekkel beszél. Nem akar sajnálkozást. Sokszor hangzik fel a kérdés az ágya körül: mire van szüksége? Válasza: Jelenleg semmire, köszönöm. Az egyetlen, amit kér: Imádkozzanak értem! Amíg ereje bírja, imádkozik ő is. Aztán csak egy-egy fohász. De gyakran és szívből. Görcsei szinte feldobják az ágyán, félórákat görcsöl, de panasz nélkül viszi keresztjét. Egyetlen erősítője a napi szentáldozás Krisztusa. Júl.2-án főpásztora még meglátogatja. Éjfél körül benéz a nővér: csendes, alszik. A kimerült ember éber, csendes nyugvása ez. A következő szétnézéskor már csak a beállott halált tudja megállapítani.

Negyvenéves korában egy könyvjelzővel lepte meg valaki: Fölül egy törpe a hét közül, kezében égő lámpás, egyszerű foltos ruhában, tágra meresztett szemmel, mosolygós, szeretetteljes arccal. Alatta néhány jegyzetéből kimásolt sor: „Már nem lámpása csupán az igazságnak, hanem maga is fénnyé lesz, amit talán felszív a sötétség, de amíg él, nemcsak világít, hanem melegít és éltet is." Ez volt Ö!

Tanítványai

Hibaigazítás. 22. számunk utolsó oldalán P. Horváth János Szilveszter nekrológjába sajnálatos elírás csúszott. P. Aurél vezetékneve helyesen H e n c z .

112