Szolgálat 24. (1974)

Halottaink - Dr. Kalász Elek O. Cist. (Frater)

A déli mise után az egyházközség képviselőtestületének tagjai köszöntötték. Kedves készorítással búcsúzott tőlük.

Karácsony vigíliáján a testvér elkérezkedett tőle, hogy elkészítse a betlehemet. „Olyan szépre csinálják — mondta —, hogy mindenki örüljön annak, hogy én itthon vagyok." Egész délelőtt a fal felé fordulva imádkozott latinul. Délután tetőtől talpig megmosakodott, tiszta fehérneműt vett föl: várta a Jézuskát. 5 órakor megáldoz- tatták. Mély áhítattal fogadta a szent útravalót. Majd bevittük szobájába a feldíszített karácsonyfát, s úgy helyeztük el, hogy az ágyból láthassa. A karácsony mindig kedves ünnepe volt. Vacsorára jóízűen elfogyasztott három sült burgonyát vajjal. Különben egész este énekeltük a karácsonyi énekeket. Ha mi már elfáradtunk, ő kezdett rá: „Udvözíégy, kis Jézus, reménységünk ..." „Ó drága Jézus, ékes kis virág ..."

11 óra körül már csak mi énekeltünk. Mind lassabban szedte a levegőt, de nem fuldoklott. A templomban közben elmondták az éjféli misét. Éjjel 2 órakor csendesen megszűnt lélegzeni. Elment a pásztorokkal a kis Jézus imádására.

29-én, szombaton 2 órakor volt érte a szentmise és utána a temetés. 70 pap, rokonok, barátok, volt és jelenlegi hívek sokasága kísérte utolsó útjára: akarata szerint a majosi temetőbe. Még a temetésen is elénekeltük: „Udvözíégy kis Jézus, reménységünk!" Ilyen még nem volt: karácsonyi ének koporsónál, temetésen.

Idézünk néhányat utolsó mondásaiból: „Istenem, jaj de nehéz annak, akinek egy élete van, azt az egy életet odaadni!" „Aki a jó Istenhez akar jutni, annak nagyon keil őt szeretni. A legrövidebb út, amelyen eljutok hozzá, a szeretet útja." „Egy életem, egy halálom. Jézusom, Neked adom, legyen meg a Te szent akaratod."

Egyházközségét Bonyhádhoz csatolták: a paphiány miatt nem kaphat Majos papot. De esperes úr megígérte: „fogok segíteni, csak szóljanak!" Hát bízunk.

Hívei

Dr. KALÁSZ ELEK 0. Cist.

(1905— 1974)

Az abaujmegyei Tornaszentandráson született 1905-ben. Az egri cisztercieknél végzett középiskola után 1925-ben öltötte magára a ciszterci noviciusok fehér ruháját. Pappá 1930-ban szentelték. A középiskolai tanári oklevél megszerzése után 1933- ban állt munkába. Volt hitoktató Szentgotthárdon, jószágkormányzó és erdőfelügyelő ugyanott, tanított a Rend budapesti, bajai, székesfehérvári és egri gimnáziumában. Közben kisegítő lelkész is volt Budapesten, történelemelőadó a bajai kertészeti tanintézetben és az egri jogakadémián.

Mindenütt helytállt, ahová elöljárói rendelték, mindenütt kitűnt pontosságával és lelkiismeretességével. De ugyanezeket a tulajdonságokat várta el másoktól is. Mindig értetlenül állt a lazasággal és a felületességgel szemben.

Nagyon szerette a természetet. Nemcsak szerette, de értette is. Nagy élmény volt vele az erdőket járni, mert felejthetetlen emlékeket tudott ébreszteni a szívekben. Gyászjelentésén nem hiába olvasható a szentbernáti idézet: „Több olvasni valót talált az erdőkben, mint a könyvekben; a fák, a kövek olyan ismeretekre vezették, amelyeket máshonnan nem hallhatott."

De az igazságnak tartozunk azzal, hogy megemlítsük: nagyon szerette a könyveket is. Két világ találkozott lelkében: a történelem és nagyon szeretett Rendje. Doktori értekezését, A szentgotthárdi apátság birtokviszonyai és a ciszterci gazdálkodás a középkorban c. könyvét Ausztria történetének sorozatába is felvették. 1942-ben, a Rend magyarországi letelepedésének jubileumán megjelentette gazdag bibliográfiával ellátott művét: Vázlatok a magyar földön 800 éves Ciszterci Rend múltjából. Ezt egy

110