Szolgálat 23. (1974)
II. Újszövetség - Zalotay József: Hálaadás, kegyelem és a szentek közössége (2Kor 1,3-11)
utolsó szögletében, legalábbis a nagy egyházpolitika szemszögéből nézve. És ott kinn csinálta végig a maga tanfolyamát. Ott tanulta meg az Egyházat a kívüle élők szemével látni, az iszlám és a különvált keleti egyházak szemével. És megértette, hogy emberek várnak ránk és kiáltanak: Segítsetek rajtunk! Valahányszor magánéletünkben és mint egyház is fejjel szeretnénk a falnak menni, vizsgáljuk meg, nem kell-e mérlegelnünk a másik lehetőséget is: azt, hogy Jézus Lelke akadályoz, mert más úton akar bennünket vezetni! És akkor minden attól függ, követjük-e a Léleknek ezt a sürgetését, mert — mint Pál mondja — „akik Isten Leikétől vezettetik magukat, azok Isten gyermekei“ (Róm 8,14). Zalotay József HÁLAADÁS, KEGYELEM ÉS A SZENTEK KÖZÖSSÉGE 2Kor 1,3-11 A korintusiakhoz írt második levél bevezető része Istennek szóló hálaadás. Nem szokáskívánta frázis, mint a mi levélkezdő „remélem, mindannyian jól vagytok“-unk, hanem Szent Pál kereszténységének kifejezése. Istenben nincs árnyék és sötétség, ő „a vigasztalás Istene“. Nem olcsó érzelmekkel hat ránk, hanem úgy enged szenvedni, hogy a szenvedés értelmét előre felmagasztalta a Krisztussal való együttszen- vedésben. Ez a vigasztalás: a megváltás, és a vele való, kegyelemként kapott együttszenvédés. A vigasztalás azután örömben és emberi érzelmekben is testet ölt, emberi szavakkal, emberi tettekkel műveli Isten művét. Hogyan vigasztal Isten a szenvedésben? úgy, ahogy a Vigasztaló Szentlélek. Emlékünkbe idézi Krisztus szenvedését és mindenható közbenjárását. Ennek a közbenjárásnak földi vetülete a szentek közössége, a kegyelem vérkeringése Krisztus testében. Azért vigasztal az Isten minket, hogy általunk másokat vigasztaljon. Mindegy, hol kezdjük ezt a kört. Isten semmit sem tesz értem, amit másokért már meg ne tett volna, és semmit sem tesz másokért, ami nekem ne válnék javamra. Bennünk van az Isten, Krisztus Testében. Ami valóságosan összekapcsol, az nem a latin nyelv, nemcsak a dogmák, nemcsak az Egyház látható egysége, hanem Szent János nyelvén a vigasztaló Szentlélek, Szent Pál kifejezésével az irgalom Atyja, akinek Piában élünk, de már nem mi, hanem Krisztus él bennünk. Istenről Pálra árad a kegyelem, Pálról a hívekre, a hívekről vissza Pálra, s Pálról Istenhez. így válik Isten műve által az emberi vigasztaló vigasztalttá, a vigasztalt vigasztalóvá. A „vigasztalni“ ige igazi alanya mindig maga az Isten. Az apostol és hívei pedig egyaránt csak Isten művét végzik Isten kegyelméből, a ma82
