Szolgálat 23. (1974)
H. Schürmann: A Szentírás mint lelkiolvasmány és ennek módjai
I. Az egyszerű hivő olvasás Ha naponta elolvasnánk egy részt a Szentírásból mondjuk azért, hogy „megismerjük“, vagy valami szempontból tanulmányozzuk, az kétségtelenül szintén dicséretes vállalkozás lenne, de még nem „lelkiolvasmány“. „Lelkivé“ az olvasást csak az a beállítottság teszi, hogy hivő lélekkel Isten szavát akarjuk meghallani belőle, és ezt azután saját életünkben engedelmesen teljesíteni kívánjuk. (A puszta olvasás foka annak a lelkiállapotnak felel meg, amit Avilai Szent Teréz „A lélek várá“-ban mint „első lakást“ ír le.) Az imának ezen a fokán a keresztény még csak ajakimára képes. De ahogyan nincs ajakima, amit ne kísérnének gondolatok és a szív megmozdulásai, éppúgy nincs olyan lelkiolvasás, amelynek ne járna a. kíséretében valami meggondolás és imádságos válasz. 1. Az egyszerű olvasás nyugodtan lehet kommentár nélküli, olyan egyszerű, ahogyan Dosztojevszkij Zoszima sztarece ajánlja a Karama- zov-testvérekben: „A szülői házhoz fűződő emlékeim közé tartozik a bibliai történetek első megismerése, amelyeket már akkor mohón habzsoltam, bár még gyermek voltam. Volt egy gyönyörű képekkel díszített könyvem: Száznégy bibliai történet az ó- és újszövetségből. Ezt olvasgattam, ebből tanultam. Még most is ott áll könyvállványomon mint drága emlék . . . Micsoda könyv ez, micsoda tanításokat tartalmaz! — Micsoda egy könyv ez a szent elbeszélés! Milyen csodát, milyen erőt ajándékoztak vele az embereknek! Igazán a világ és az emberek tükre: mostanra és mindenkorra megvan, és mindent néven nevez! És mennyi misztériumot tár föl és magyaráz meg! ... — Csak egy pici vetőmagra van szükség, a pap szórja ezt az egyszerű hétköznapi ember leikébe, és a mag nem senyved el, hatni fog lelkében egész életén át, és a sötétségben, a bűnök forgatagában apró lángocskaként világít, mint magasztos emlékezet. Nincs itt szükség hosszas magyarázatra és tanításra: a hétköznapi ember a maga egyszerűségében mindent megért. Nem hiszitek? Próbáljátok meg! . . . Isten igéjét mindinkább a nép közé kell vinni, és mindig erősebben beléjük ültetni . . . Ha a népnek hiányzik Isten igéje, akkor a pusztulás fenyegeti! Urunk, vedd pártfogásba népedet, és küldj neki világosságot és békét!“ Dosztojevszkij felismerteti velünk ennek az egyszerű olvasásnak az értelmét: Az ó- és újszövetségi Szentírás magának az emberiségnek a könyve. Mióta a homo sapiens letelepedett és kultúrát kezdett teremteni, az emberiség története úgy csapódott le benne, hogy szent történetté vált, kezdve onnan, hogy a kinyilatkoztató Isten megkezdte szerető párbeszédét az emberiséggel — egészen az üdvösség beteljesedéséig az eszményi Emberben, az emberiség és az egész kozmosz Fejében: Jézus Krisztusban. Az ó- és újszövetség 72 írása ennek az 7