Szolgálat 23. (1974)
II. Újszövetség - R. Voigt: Alázat és gőg (Lk 18,9-14)
Miért van az, hogy olyan gyakran halljuk a Szentírás szavait, de életünk nem változik fölbecsülhetően? Ha egy diák százszor hallaná ugyanazt a leckét és még mindig nem tudná, kiraknák az iskolából. Mi pedig vasárnapról vasárnapra halljuk ugyanazt az alapvető üzenetet a Szentírásból, és az életünk mégsem mutat semmi észrevehető különbséget. A szegény Lázár példabeszédében szereplő gazdag ember zsidó volt, minden héten hallotta a zsinagógában Isten szavának olvasását: tehát másképpen kellett volna élnie. De nem törődött vele, hogy saját népének egy fia ott ül kint a kapujában, éhezve, betegen, nyomorultul, baráttalanul, családtalanul. Elég lett volna neki a gazdag ember asztalának eldobott hulladéka, de azt sem adták neki. Amikor mindkettő meghal, Lázár az örök nyugalomba jut, a gazdag pedig a pokolba. Ekkor jut eszébe legelőször Lázár, és a földön maradt családjára is visz- szagondol, s azt kéri, hogy küldjék el hozzájuk Lázárt, hadd beszéljen nekik a halál utáni élet körülményeiről. De azt kapja feleletül, hogy ezt az üzenetet már megkapták, de nem hallgattak rá; akkor sem lenne más a helyzet, ha drámai módon hallanák, olyasvalakitől, aki halottaiból támadt föl. Csak kétféle dologra hallgatunk figyelmesen: arra, amit fontosnak érzünk, vagy arra, ami hízelgő számunkra, mert azt mondja, amit hallani szeretnénk. Ha nem érzünk fontosnak valamit, akkor alig figyelünk rá. Ha pedig valaki olyat próbál mondani nekem, amit nem szeretek, nehéz odafigyelni. Az evangélium üzenete mind a két okból nehezen jut el hozzánk: egyrészt nem tartjuk fontosnak, másrészt pedig olyasmit mond, amit nem szívesen hallunk. Valahogy olyan ez az üzenet, mint az időjárás. Van, beszélünk róla, de igazából nem valami fontos. No meg állandóan a felelősségünkre emlékeztet, arra, hogy túl kell látnunk a dolgokon, hogy az örök élet vagy az örök halál attól függ, hogyan felelek Isten szavára. Mindezt könnyen elmellőzzük. Imádkozzunk, hogy teljesen meg tudjunk nyílni, hogy fenntartás nélkül hallgassunk Isten szavára, bármit is kíván tőlünk, bárhová is vezet. Robert Voigt ALÁZAT ÉS GŐG Lk 18,9-14 Az imádságos ember alázattal imádkozik. Az alázat az Istentől való függés érzése, és ez szárnyakat ád az imádságnak. Az első boldogságot („boldogok a lelki szegények“) az „alázat“ szóval is kifejezhet69
