Szolgálat 23. (1974)
I. Ószövetség - Nagy Ferenc: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád! (1Sám 3)
dálatos megjelenéseken, ahol magát az Urat fogadjuk be az érkező vendég, a szegény, a kicsinyek alakjában, túl mindezen Krisztus valósággal „Emmánuel“, a velünk levő Isten. Ami csak futó látogatás volt a mambrei tölgy alatt, ami csak egy pillanat volt a szamariai asszonynyal, egy közös út az emmauszi vándorokkal, az most, a mi számunkra az űr állandó jelenléte. Olyan kincse ez az Egyháznak, amely minden mást felülmúl. Nagy Ferenc „SZÓLJ, URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD“ lSám 3 Az elbeszélés azzal kezdődik, hogy a gyermek Sámuel (talán 12 éves lehetett) a szilói templomban aludt, a szövetség ládája közelében; őrizte a ládát és az örökmécsest. Sziló város Jeruzsálemtől északra jó 30 km-re feküdt. Régészeti leletekből is tudjuk, hogy a 12. sz.-ban virágzó város volt, viszont a 11.sz. közepén alaposan földúlták. A Szentírás a maga részéről elmondja, hogy Józsue korától kezdve a törzsek gyülekezési helye volt, ott állították fel a szövetség sátrát is. Később a sátrat kőszentély váltotta fel, ebben helyezték el a szövetség ládáját, és ott maradt a Sámuel fiatalkorára eső filiszteus győzelemig. A szövetség ládájának alapvető fontossága volt Izrael vallásos életében. A láda tartalmazta az Istennel kötött szövetség okmányát; ennek az okmánynak időnkinti felolvasása a népet szembesítette a kinyilatkoztató, oltalmazó, irányító Istennel; tehát maga a láda is Isten jelenlétének, a törzsekre irányuló és belőlük egyetlen népet alkotó kiválasztásának, gondviselő hatalmának és szeretetének, számonkérő hűségének szimbóluma volt. Éppen Sámuel esetében ez az isteni jelenlét abban is megnyilvánult, hogy a népnek prófétát, vezért adott. Sámuel alvás közben hallotta Isten hívását, de nem lévén hozzászokva, nem értette. Minduntalan a vak, tehetetlen Héli főpaphoz szaladt, mintha az hívta volna. A főpap is csak harmadszorra értette meg, miről van szó; akkor aztán legjobb tudása szerint kioktatta a gyermeket a helyes magatartásra. — A Szentírás megjegyzi: „Sámuel nem ismerte fel az Űr szavát, mert az még egyszer sem nyilatkozott meg előtte.“ A bírák korának a végén a vallásosság és az erkölcsösség le- züllött; Isten szava iránt sem érdeklődés, sem fogékonyság nem volt; így aztán ugyancsak ritkán esett meg, hogy Isten szavát valaki meghallotta, hogy Isten egyáltalán megszólalt, szóhoz jutott. Ez magyarázza Sámuel és Héli tapasztalatlanságát is. Héli a következő válaszra tanítja a gyermeket: „Sáólj, Uram, mert a te szolgád fülel.“ Amikor az „Isten szolgája“ kifejezést halljuk, ne 30
