Szolgálat 22. (1974)
Tanulmányok - Takács János: Karizmatikus megújulás az Egyházban
galomhoz, mert éppen mikor a régi intézmények az Egyházban összeomlanak, úgy látom, hogy a Szentlélek új módon ömlik ki, valami újat alkot, hogy a régit helyettesítse.“ Valóban megragadó, hogy mikor az Egyházban veszélyt tapasztalunk, annyi hivő, pap, szerzetesnő és laikus kezdi új módon tapasztalni a Szentlélek jelenlétét és munkáját életében. Valami történik az Egyházban, ami — úgy látszik — Isten válasza, hatalmas válasza a jelen helyzetre. Nem az egyetlen és mindenre elégséges válasz. A jelenlegi Egyház problémája sokféle. De ha az élet forrása az Egyházban Isten, akkor az Egyház életének megújulása csak az Istennel való kapcsolatból jöhet. A karizmatikus megújulás jelentősége nemcsak az Egyház belső életét érinti, hanem befolyása van annak feladatára, missziójára is. A II. Vatikáni Zsinat célja az volt, hogy az Evangéliumot hatásosabban hirdesse minden embernek. Ma a levertség oka éppen az, hogy a kereszténység nem képes megragadóan, erőteljesen közölni az örömhírt a modern emberrel. A mai világ sok embere nem talál semmi érdekeset a nagyszerű intézményekben. Nem nagyon törekednek feltalálni az értékeket az erkölcsi rendszerben. De ha Isten élő valóság, akivel találkozni lehet, ők akarják ezt az Istent. Ma tömegek fordulnak várakozással a természetfölötti felé. Kábítószereket szednek, megpróbálják a Zen-gyakorlatokat, elmennek szellemidéző ülésekre: valami természetfölöttit keresnek. Ha Krisztus olyasvalaki, akit meg lehet tapasztalni, ha Lelke szemelláthatólag átalakítja az emberek életét, akkor készek elfogadni a kereszténységet. A karizmatikus mozgalmakban éppen ezt találjuk meg. Ezért nagyon terjednek, főleg az ifjúság körében. A katolikus karizmatikus megújulás története A „Charismatic Renewal in the Catholic Church“, vagy röviden: „Catholic Charismatic Renewal“ a protestáns pünkösd-mozgalom második hullámából, az ún. neo-pentekosztalizmusból származik. (1971-ben ennek szabadegyházai legalább 13 millió felnőtt tagot számláltak a világon; hozzávéve a gyermekeket és az alkalmi résztvevőket, a tagok számát bízvást tehetjük 30 millióra.) 1966 őszén a pittsburghi Duquesne-egyetem néhány tagja, köztük három teológiai professzor (csupa világi) szomorúan állapította meg, hogy bár gyakorló katolikusok és a szociális munkában is elkötelezték magukat, lelkiéletük, Istennel való kapcsolatuk nem eleven. Megegyeztek, hogy naponta elimádkoz- zák egymásért a Veni Sancte himnuszt. Eközben két pentekosztális könyv került a kezükbe. Kapcsolatba léptek velük, megkapták „a Szentlélek kereszt- ségét“, és életük megújult. Tőlük a szikra átcsapott a többi egyetemre. Első összejövetelükön, 1969-ben, 500 résztvevő volt, 1970-bpn már 1400, 1973- ban pedig nemzetközi találkozót rendeztek 20-25 000 résztvevővel, köztük volt 600 pap, 8 püspök és mint vendég Suenens bíboros. A vezérszerep az indianai 40
