Szolgálat 21. (1974)
Halottaink - Fekete Mihály SJ (Province News) - Szalay Imre (Szalontai Károly)
FEKETE MIHÁLY SJ (1886— 1973) Halála előtt éveket töltött a lutsaoi (Taiwan) kórházban. Egy sérvoperáció után rosszul varrták össze a hasát, ezért élete utolsó tizenöt évében sokat szenvedett. Mindezt Isten kegyelmének mondta és az Egyházért, rendjéért és a missziókért ajánlotta föl. Természeténél fogva roppant tevékeny volt, azért az ágyhoz kötöttség még keservesebben esett neki, mint a testi szenvedés. Úgy érezte, nem érdemli meg az ételt, mert nem dolgozik. Fekete testvér korán lépett a Jézustársaságba; katonai szolgálatát már ebben a minőségében végezte. Az első világháború alatt az orosz, román és olasz fronton harcolt, kétszer megsebesült és egy évig hadifogságban volt. 1930-ban került ki Kínába, és azóta megbecsülhetetlen segítsége volt a missziónak. Nincs olyan munka, amit ne tudott és ne akart volna elvégezni, szakácsmesterségtől a tervezésig. Tai- wanban először a szótár munkálatai terén segédkezett gépeléssel. De az írógép nem az ő ujjainak való volt. (gy egyidőre átkerült a Fülöp-szigetekre, ahol egy farmon dolgozott. Miután Msgr. Lischerong 1957-ben megalapította a potzui missziót, visszakerült ide, és mindaddig segített, amíg egyáltalán mozogni tudott. Egy nappal halála előtt hazavitték a kórházból. Mégegyszer föladták neki a szent kenetet. Beszélni már nem tudott, de szemmelláthatóan tisztában volt vele, mi történik. A „mea culpá“-nái ő is a mellére ütött. Mindig attól félt, hogy egyedül fog meghalni — és ez bevált. Június 28-án délután három órakor egy páter benézett hozzá; akkor még lélegzett. Elmondott egy tizedet olvasójából, és visszament. A testvér akkorra csendesen meghalt. Egész életstílusával tudatosan osztozni kívánt a Harmadik Világ szegénységében. Semmi más nem maradt utána, mint néhány lelki könyv, meg a szerszámai. A Szolgálatot is kölcsön-példányból olvasta, de „elolvassa hűségesen mindig, 82 évével“ — írta az egyik páter 1969-ben, lapunk indulásakor. Június 30-án, szombati napon helyezték örök nyugalomra testét Changhuaban. Mindig nagy tisztelője volt a Szűzanyának; sokszor észrevették, hogy kora hajnalban, még kakasszó előtt belopózott a kápolnába és ott Mária-énekeket énekelt. (Province News) SZALAY IMRE (1893 — 1973) Valóságos kutató kellene most halála után, aki mindent felderítsen ennek az apostoli léleknek az életéről. Mert ő maga igen szerény és visszavonuló volt. Kiskunfélegyházán született 1893.márc.23-án. Gyermek- és diákkoráról keveset tudunk. 21 éves volt, amikor felvették a váci szemináriumba, éppen az első világháború kitörésekor. Két évet végzett Vácott, majd önkéntesként bevonult, hogy lelkileg erősítse a fronton küzdő katonákat. 1918-ban ment vissza a szemináriumba, 1920. júl.4-én szentelte fel Hanauer A. István püspök, és Nézsára küldte káplánnak. A következő évben már Hatvanba került, majd ideiglenes adminisztrátorként a jobbágyi plébániára. Temetésére onnan jött el egy nővér, akit annak idején ő irányított a keresztes nővérek rendjébe. Ezután még több helyen működött káplánként. 40 éves volt, amikor püspöke Tass plébánosává nevezte ki. Nagyon buzgó pap volt. Nem könnyű plébániáját rendkívül pontosan látta el, amellett a szomszéd Szalkszentmárton is fiIiája volt 20 évig. Ott nem volt templom, csak iskola misézőhelyként. Járt ki kocsival, kerékpárral, mikor mi adódott, őszi esőben, téli borzalmas hidegekben. Telente homloküreggyulladással küszködött, és ez nagyon meggyengítette egészségét. Példás hitoktató is volt. Amikor 1953-ban káplánt helyeztek hozzá, hogy a filiát önállósítsák, a legnagyobb szeretettel fogadta fiatal paptestvérét, és készséggel bocsátotta rendelkezésére vendégszobáját. 1960-ban Szalkszentmártonban már templom épült, egy ház pedig ideiglenes plébánia lett. Ebben az évben halt meg édesanyja. Most már egyedül maradt nővérével a plébánián. 95
