Szolgálat 21. (1974)
Eszmék és események - Levelesládánkból
minden feltűnés nélkül együtt énekeltünk velük. Idős tiszteletes szerényen magyarázta híveinek a kijelölt szentírási szakaszt. Olyan imádságos szellemet teremtett maga körül, hogy hazafelé egyszerre mondottuk ki leányommal: a reformátusoknál engedték szóhoz jutni a Szentlelket. Házassági évfordulónkon egyik budapesti nagy templomunkban találkozott a család a délután 6 órai szentmisén. Családi ünnepünket elrontották, mert evangélium után olyan mesébe kezdett a pap, amit nem tudott abbahagyni. Arra pontosan emlékszem: semmi köze nem volt a napi miseszöveghez. A legszomorúbb az volt, hogy a felajánlástól a szentmise végéig 10 percbe sűrítette a szent cselekményt. Hazamenet leányaim méltatlankodtak és kérték: menjek el a plébánoshoz és mondjam el neki, hogy ez a legegyszerűbb módja a fiatalok távoltartásának a szentmiséről. Ha egy fiatal napi munkája után előkészülve megy a szentmisére és a rosszul értelmezett szolgálat így kihozza a sodrából, akkor mit érez és mit kap, aki csak ritkán megy el a templomba? Nem azon siránkozom, miért vannak nálunk egyre kevesebben a szentmisén, hanem azon. hogy miért nem veszünk illőbben részt a közös áldozatban. Aggódva figyelem, amikor gépiesen, percre kiszámítva miséznek. Úgy érzem, nagyobb szabadság illetné a miséző papot olyan értelemben, hogy ki-ki saját vérmérséklete szerint mondhassa végig a szentmisét. Akkor talán a hívek is eljuthatnának a maguk élete felajánlásához minden alkalommal. + Nagyon örültem Nagy Ferenc cikkének (Szolgálat 13), mert a legégetőbb teológiai szükségletet veti fel: az új morális kérdését. Nem mintha a szilárd világnézeti megalapozásra is nem lenne szükség (a romboló immanentizmus helyett), de egy új morálisban a zsinat egész anyagát fel lehet dolgozni és közelebb hozni a megvalósításhoz. Ez volna a zsinat utáni teológia legsürgetőbb feladata. Persze a hagyományos módszer erre nem túlságosan alkalmas. Kérügmatikus erkölcstanra volna szükség. Ez közelebbről annyit jelent, hogy kövesse az erkölcsi igehirdetés vonalát: „Térjetek meg bűneitekből — higgyetek Krisztusban és szülessetek újjá vízből és Szentiélekből — kövessétek Krisztus példáját — teljesítsétek az ő törvényét az Egyházban és a világban — készüljetek a Vele való végső találkozásra!“ Ebbe a keretbe szabatosan belefér a zsinati program: a krisztusi misztérium mint alap, a szentírási anyag, az ember egyéni és társadalmi hivatása Krisztusban, az üdvtörténetből is az egyes témakörök kibontakozása a zsinati határozatokig. A lelkiség modern megalapozására is fontos lenne egy ilyen morális, hisz krisztusi lelkiséget csak krisztusi erkölcsre építhetünk, és mai lelkiséget annak mai követelményeire. + (Bírálat „Jegyesoktatás dióhéjban" c. cikkünkről, 14. sz.) A szerző feltételezi, hogy a vallásban némileg járatosak számára alkalmazható az általa közölt jegyesoktatás. Csakhogy a gyakorlatban ez a réteg oly elenyészően csekély, hogy erre pasz- torális gyakorlatot építeni nem lehet. Épp a jegyesoktatás, ill. annak nagyarányú kitágítása volna hivatva arra, hogy a tudtukon kívül megkeresztelteket és a vallási életben tudatosan erőfeszítést nem tevőket felnőtt korban tegye Krisztus elkötelezettjeivé. Erre csak jegyeskurzusok alkalmasak. Ellentmond önmagának, amikor a dialogizáló formát tartja alkalmasnak, mégis csupán egyetlen órán belüli tömör és monoton ismeretközlésre szorítkozik. Bármelyik részlettémára — ha a jegyesek belekérdeznek és a dialógus szabályai szerint akarjuk tudatukat átalakítani — kevés egyetlen óra. Megalkuvásnak látszik annak tudomásulvétele, hogy csupán erre az egy órára van lehetőségünk. Ennek ellentmond a sok helyen alkalmazott ellenkező gyakorlat, valamint keresztény felelősségünk, amely most úgy látszik kimerül az adminisztrációban 77
