Szolgálat 21. (1974)
Eszmék és események - Szent Péter vendégváros (S. M.)
kel külön táborhelyen foglalkoznak. A számok a következőt mutatják: évi 13 000 ingyen vendég, 65 000 friss ágyhuzat, 150 000 (a város fennállása óta vagy kétmillió) étkezés, 80- 100 000 látogató, 500 önkéntes segéderő, legalább kéthetes turnusokban: karitászmunkások, Foucauld kis nővérei, különféle női szerzetek tagjai, nagyszeminaristák, világiak . . . És amit nem lehet számokkal kifejezni? „Ezt a szeretetet, amit itt láttam, szeretném megvalósítani az otthonomban: több megértéssel lenni és elérni, hogy mindannyiunk között ez uralkodjék; fölfedezni a környezetemben rejtőző nyomort, hogy szükség szerint anyagilag és lelkileg segítsek, hogy fölfedeztessem velük Krisztust“ — írja egy látogató. Amikor taxink bekanyarodik az erdős, szelíden emelkedő úton, legelőször a nagybetűs felírások tűnnek szembe: „Paix — Silence — Paix." Az irodában kedvesarcú fiatal lány pontos kartotékot töltet ki adatainkkal, de ez láthatólag csak a rendhez tartozik, egyébként a fölvétellel semmi teketória. Legnagyobb gondja az, hogyan indulunk másnap üres gyomorral útnak, minthogy nincs időnk megvárni a vacsorát (időn kívül pedig senkinek sem szolgálnak ki étkezést). A regisztrálás után átkísér a Saint Jacques pavillonba, ahol fehérhajú hölgy fogad és vezet be egy üres hálóterembe. Hófehér lepedő, kis fejpárna, pokróc egy másik lepedővel, az ágyak fejénél éjjeliszekrény, a nagy ablaknál asztal székkel, a falon fogas. Mellettünk csempézett mosdóhelyiség, hideg-meleg vízzel. A kifüggesztett házirend elmondja, hogyan kell ágyazni, távozáskor az ágyat szétbontani, mikor kell átadni a helyet a következőknek, hogyan vigyázzanak kései hazatérők társaik nyugalmára, stb. Amint a grotta felé indulunk, alacsony olasz bácsival akadunk össze, a törzsgárda egyik tagjával. Mikor megtudja, hogy magyarok vagyunk, rögtön figyelmeztet: az ebédlőfolyosón van egy fakereszt, amelyet a magyarok állítottak és aki magyar erre jár, néhány szál virágot szokott otthagyni. Mi is így teszünk. Déli harangszó után már egész tömeg vár a folyosón a félegykor kezdődő ebédre. Kicsit elcsüggedünk, hogy mikor jutunk odáig. De ami a nyitás után következik, az szinte hihetetlen. Egymásután vonulunk el a hosszú pult előtt. Az első inspekciós levágja étkezési jegyünk megfelelő szeletét. A következő különféle bemélyedéseket tartalmazó tálcát nyom a kezünkbe. Utána megkapjuk az evőeszközt, poharat, kenyeret. Az ebéd egyes fogásai kis fémedényekben kerülnek a megfelelő mélyedésekbe, amint a tálcát tovább csúsztatjuk a pulton. Utoljára a leves, hogy jó melegen maradjon. A művelet végén már várnak az irányítók, hogy egymásután az asztalhoz tessékeljenek. Minden asztalon nyolc személyre két üveg bor. Mindez másodpercek alatt zajlik le; ha valaki még bizonytalan a dolgában, azonnal továbbsegítik. Vidám tere- fere közben folyik az ebéd. Közben tapssal köszöntik a mikrofonba beolvasott új meg új zarándokcsoportokat. Mikor az ember végzett, tálcáját a mosogató5 65
