Szolgálat 21. (1974)
Az egyház szava - VI. Pál pápa újévi beszéde
lensége, becsületük, nevük és történelmük tiszteletben tartása. Sürgető téma, amely mindannyiunk sorsát érinti, megmozgatja emberi és polgári lelkiismeretünket. Olyan téma, amely ténylegesen saját érdekeink ajtaján zörget. Vannak pillanatnyi gondjaink olyan dolgok miatt, amelyek ma megzavarják a családi élet szokott rendjét (áremelkedés, forgalmi korlátozások): de mi ez mind ahhoz a kérdéshez képest, amelyet ez az iszonyatos téma vet fel: tartós lesz-e a béke? Biztosíthatjuk-e gyermekeinknek és az utánunk következő nemzedéknek a nyugalmat, sértetlenséget és békés létet, vagy pedig állandóan lidércnyomás alatt élünk, az egyik napról a másikra kitöréssel fenyegető szörnyű tragédia aggodalmában? Csodálatos kultúrát építettünk föl. Ámulva szemléljük, mit hoz és mit hozott már létre az ember, hogyan tudja megszervezni a dolgokat, hogyan keríti uralma alá az elemeket, hogyan szeli át immár a világűrt is. De azt is látjuk, hogyan lesznek az eszközök tökéletesedésük, továbbfejlődésük és erősödésük mértékében fenyegető veszéllyé az ember kezében magának az embernek az életére nézve. Valóban: az emberek értenek ahhoz, hogy alávessék maguknak az anyagot, szolgálatukba állítsák a természet törvényeit: de ahhoz is, hogy ugyanezeket a törvényeket az élet ellen irányítsák. A fegyverek adta lehetőségek sajnos roppant nagyok. A világ jelenleg látszatra egyensúlyban van: de a rémület és erőszak egyensúlyában. Aggodalom mered szembe aggodalommal. És ez az aggodalom egyre nő. Ismét úgy emlegetik az atomfegyvereket, mint valami semmiséget, ó Istenem! Gondoljatok arra, micsoda jelentősége volt a Japánban történt eseményeknek a háború befejezésére nézve. Mi pedig terveinkben szinte normális esetet csinálunk ebből, olyan lehetőséget, amely ugyan remélhetőleg sohasem következik be, de nem is lehet kizárni. A látóhatár kitágul. Ma nem apróságokról van szó, hanem világarányú, sőt egyenesen kozmikus jelentőségű, minden eddigi határt meghaladó roppant fejlődésről. És mégsem áll az, hogy az egyes keresztény, aki gondolkodik és keresztény lelkiismerete után igazodik, ne lenne képes megbirkózni ezzel. Kötelességünk, érdekünk és szükségletünk, hogy lelkiismeretünk egész komolyságával és imádságunk teljes erejével elidőzzünk ennél a témánál, amely döntő jelentőségű sajátmagunk és a bennünket körülvevő mérhetetlen sokaságú ember jövendő sorsára nézve. Mi a béke? A béke rend, egyensúly, testvériség és együttműködés az emberek között: az eszményi emberiség, amelynek felépítésére törekszünk, amelynek elméletéből gyakorlatot kell csinálnunk, úgy, hogy megvalósulásának futó pillanatait az emberek életének és történelmének állandó, szilárd alapjává tesszük. Valaki felhozhatná azt az ellenvetést: hát nem magától jön-e létre a béke? Vagy nincs-e elég nemzetközi és nemzeti intézmény, amely békekutatást végez, és próbálja megteremteni a béke előfeltételeit? Feleletünk: igen is meg nem is. Mert éppen a politikai, doktrinális és szellemi vezetésnek ez 45
