Szolgálat 21. (1974)

Tanulmányok - Nemesszeghy Ervin: Tudomány és hit

ellentétben, amely a metafizikai és vallási állításokat jelentésnélkülinek, értelmetlennek (meaningless) tartotta, a nyelvanalízis iskolája egy sokkal kevésbé szélsőséges álláspontot képvisel, nevezetesen azt, hogy a filozófia és a vallás nyelve egészen más funkciót tölt be, mint a tudományé. A természet- tudományok nyelve arra való, hogy mennyiségileg leírja a természetben lejátszódó jelenségeket, és szabályokat állapítson meg köztük, abból a célból, hogy lefolyásukat előre lássa és ellenőrizhesse. A vallás nyelvének egészen más az érdeklődési köre és célja, ti. az, hogy bizonyos életmódot ajánljon. A vallás nyelve az emberi élet bizonyos látásmódjának helyességéről próbál bennünket meggyőzni, és e látásmódnak megfelelő erkölcsi magatartást próbál fakasztani. El akar kötelezni bennünket az emberi cselekedetek bizonyos formáihoz: a vallásgyakorlatokhoz. A vallás és a tudomány nyelve tehát lényegében különbözik egymástól. Mindegyik nyelvnek megvannak a sajátos kifejezései, mindegyiknek megvan a sajátos struktúrája és logikája.9 A két nyelv egymásra visszavezethetetlen, ezért közöttük sem összhang, sem összeütközés nem lehet, L. Wittgenstein híressé vált kifejezésével talán így is összefoglalhatnánk ezt az álláspontot: mind a természettudománynak, mind a vallásnak más a ,language-game‘-je (mondhatnánk a .sportnyelve').

Mindezek az irányzatok fontos igazságokat hangsúlyoznak, de a hit és tudomány viszonyának problémáját nem tudják teljesen megoldani. Helyesen állítják mind a hit, mind a tudomány területének autonómiáját, de a hivő ember nem elégedhet meg a két terület gyökeres elválasztásával, mert ez bizonyos szellemi .tudathasadásba* vezet. Jól mondja P. Fransen:

A valóság egy, az igazság egy, és az ember, aki az igazságot keresi, szintén egy. De zavar sohasem szül egységet. Minden embernek egyénileg önmaga számára, de ugyanúgy a történelemben vándorló emberiségnek is értelmi, erkölcsi és vallási feladata, hogy a valóság egészéről egy összefüggő képet próbáljon kialakítani. Ezt a feladatot — amelyre mmden korban különösen azok éreznek felszólítást, akik nem vesztették el erejüket és bátorságukat arra, hogy teljesen emberek legyenek — csak minden tudományág sajátos tárgyának és módszerének tiszteletben tartásával lehet véghezvinni.'0

A jelenlegi helyzet

Jelenleg a természettudományok pozitivista értelmezésével szemben bizonyos ellenhatás érezhető. A 20. század második felében több kiváló természettudós és tudománytörténész megkérdőjelezte a korábbi, szinte általánosan elfogadott felfogást a természettudományos tevékenységről." E korábbi felfogás szerint a természettudós teljes objektivitással vizsgálja meg a természetben lejátszódó jelenségek tapasztalati tényeit, a tények adatait összegyűjti, az adatokból az Indukció szabályai alapján törvényszerűségeket állapít meg, ezeket kísérletekkel kipróbálja és végérvényesen igazolja. Valójában azonban a természettudós, éppúgy mint bárki más, semmiféle jelenséget nem vizsgálhat teljes tárgyilagossággal. Ennek oka nemcsak az,' hogy megfigyelésével bizonyos mértékig szükségszerűen befolyásolja és megváltoztatja a

26