Szolgálat 21. (1974)

Tanulmányok - Cserháti József: Mai igehirdetésünk és a hit

sége" lett a jelen történelmi alakulásának mozgatója. Hominizálódás és hu- manizálódás! Ebben a történelmi folyamatban egzisztenciálisan mindannyian bent állunk, ez a mi sorsközösségünk, amelyben mindannyian a teljesebb ember kibontakozását várjuk. Az igehirdetőnek e területen első kérdése és megközelítése: mi az Isten szándéka ezzel a mai világgal és a mai emberrel?

Ebben az összefüggésben a nyelvről is kellene beszélnünk. A mai igehirdetésnek egyik nagy problémája a teológiai fogalmak és általában a természetfeletti tartalmakat és vonatkozásokat visszaadó kifejezések megértetésének nehézsége. Hogyan kapjon helyet a mai ember képzeletvilágában és na- turalisztikus eszmetársításai között az üdvözítő halál és feltámadás, az örök élet, az üdvözítő Isten jelenléte, a kegyelem, a megigazultság és a többi fogalom? A mai ember nehezen érti meg, hogy az emberi mértéken túl egy másik, isteni mérték is lehetséges. Krisztus azt mondja: csak akkor fogtok megérteni engem, ha az Istentől vagytok (Jn 8,47). Tehát akkor az Isten hatalma az, amely megértet és üdvözít. Hogyan győzzük meg erről hallgatóinkat? Nem könnyű ma az igehirdetés helyének, funkciójának és nyelvének meghatározása.

A hirdetés tanúságtétele. — Minden Igehirdetés megismétli az újszövetség, vagyis Krisztus hirdetését. Mint már mondottuk, ez nem valami eszmei, dogmatikai, bölcseleti vagy erkölcstani summa vagy káté, hanem egyetlen

megismételhetetlen esemény. Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen. E hirdetésben kettős dinamika feszül: kinyilvánítja ezt az eseményt, és új történést teremt, mert a Krisztus-esemény részeseivé tesz bennünket. Ezért volt a hirdetés ősidőktől fogva mindig tanúságtétel: „Tanúim lesztek a világ végezetéig" (vö. Csel 1,8). Az eukarisztia vallási életünk középpontjában áll, ezért voltaképpen az igehirdetés is mindig erre utal, és minden innét veszi eredetét és értelmét. „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz." A megemlékezés azt az éjszakát idézi fel, amikor elhangzott az Istenfia engedelmességének és önfeláldozásának végső akkordja: teremtmény i mivoltát, amit az Atyától kapott, halálával visszaadta neki. A hirdetés központja kezdettől fogva a húsvéti esemény volt, és ma is tanúságtétel a krisztusi esemény két sarkpontja, az Úr halála és feltámadása mellett. Az újszövetségi igehirdetésben a tanúságtétel és a hirdetés mindig együtt haladt: „Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek" (vö. Jn 1,1). „Mi ennek tanúi vagyunk" (Csel 5,32; 10,39). Krisztusnál az esemény és a tanítás elválaszthatatlan egymástól: benne Isten eseménnyé tette magát, mert megszületett, eljött és meghalt értünk. Ezért Krisztus maga a kinyilatkoztatás, és amit mondani akart, annak lényege az áldozat s az Atya iránti szeretet: a két legteljesebb emberi magaslat.

Igehirdetésünk krízise részben onnan ered, hogy Isten szavából tanítást, elméletet és doktrínát csináltunk. Teológiánknak hosszú évszázadokon keresztül az volt a főtörekvése, hogy Krisztus tanítását rendszerbe foglalja,

18