Szolgálat 20. (1973)
Eszmék és események - Sík Sándor, a lelkivezető (Volt tanítványa)
konkrét, személyes viszonyt jelent. Vállalta ezt, minden felelősségével és következményével. Nemcsak tanácsadója, irányítója, hanem személyes jóbarátja is volt a rábízottaknak. „A barátaim“ — mutatta be egyszer egymásnak egész természetességgel két összetalálkozó lelkigyermekét. „Problémáit hordom“ — mondta valakinek, mikor az először tárta föl neki lelkét, s ez a két szó egy életre szóló kapcsolat megalapozása lett. Nagy bajban, válságos helyzetben fokozottabban rendelkezésére állt gyermekének, de önmagát is jobban bevetette érte Isten előtt. Ahogyan egyszer egyiküknek írta: „Együtt-kínlódást, imát, misét, áldást folytatom.“ Tehet-e ember többet, termékenyebbet a rábízottakért? És hányszor marad ez az egyetlen tartó- és hatóerő! Amikor egyszer egyik vezetettje messze készült tőle, ezzel vigasztalta: „Maga ott is hallani fogja a hangomat.“ — „Imaközösségben maradunk“ — búcsúzott egy másiktől halála előtt. És mikor egyikük nehéz döntés előtt állt, felsorolta neki a lehetőségeket és ezzel zárta: „Én mindhárom esetben atyja maradok és maga mellett állok.“ De vállalta azt a hallatlanul nehéz és kényes feladatot is, hogy — tisztéhez híven — megszabja ennek a kapcsolatnak jellegét és határait, Isten szándéka szerint. „Meg tudta éreztetni és el tudta fogadtatni az emberrel, hogy majd ő megszabja azt, ameddig menni lehet, ő tud elég tárgyilagos lenni.“ Lelkigyermekei egyértelműen kiemelik abszolút készségét mindenkinek minden ügye iránt. Ez különben közismert jellemzője volt más téren is. „Nem lehetett másként elképzelni sem, mint teljes odaadással. Nem adhatott elő az ember semmi olyan kis saját ügyet, hogy ne érezte volna, hogy most teljes figyelme az övé, minden más megszűnik, ez a nagy ember most csak vele foglalkozik.“ — „Isten hozta — mindig így köszöntött, pedig sokszor mentem — tudatlanságból — alkalmatlan időben hozzá.“ — Egy rendtársa mondja: „A legnagyobb készséggel folyton rendelkezésre állt. Nem volt olyan időpont, akár dolgozott, akár más egyéb elfoglaltsága volt, hogy ilyenfajta kérdésekkel ne lehetett volna hozzá bejutni.“ Valakinek életreszóló élménye maradt egy találkozás a rendházban, halála előtt egy évvel. Éppen egy emelettel följebb lakó beteg rendtársánál járt és szemmelláthatólag holt- fáradtan ballagott lefelé a lépcsőn, de mikor látogatóját meglátta, egész természetességgel csak ennyit mondott: „Parancsoljon velem!“ Nézzük már most: ebből a meglehetősen bonyolult egyéni alapvetésből hogyan alakul ki, a Szentlélek Úristen segítségével, egy kristályosán áttekinthető lelkivezetói gyakorlat. Aki ennyire tiszteli az egyéniséget, hogyne tisztelné mint lelkiatya is! Sík Sándor lelkiségével kapcsolatban gyakran emlegették Szalézi Szent Ferencet, akinek irányát nagyon szerette; ez a diszkréció iá igazi szaleziánus vonás, amit azonban neki nem kellett Szent Ferenctől „tanulni“. Idevágó 74
