Szolgálat 20. (1973)
Halottaink - Jankó Imre Miklós iskolatestvér (Nagy I. Kolos)
üdvösségét kereső szerzetespappá és tett fogadalmat 1909.aug.22-én. Krisztus papjává, néhai Badalik Bertalan későbbi veszprémi püspökkel együtt, Dr. Leopold Schuster gráci püspök szentelte 1914. júl. 19-én a gráci dómban. Első budapesti működése alatt az egyetemen bölcsészeti doktorátust szerzett. Majd kilenc éven át (1926-1935) a soproni rendház főnöke. A közelmúltban elhúnyt nővér-munkatársnője vallotta, hogy szeretete a szegények iránt egészen rendkívüli volt és rengeteget dolgozott a keresztény karitász szellemében. Ebben az időben építette fel a soproni diákkonviktust, a rend magyar juvenátusát, és szervezte meg a nagyszámú soproni férfi Credo egyesületet. Szociális tevékenységét a kormány kitüntetéssel honorálta, a város díszpolgárává választotta, önzetlenségére, leleményességére jellemző, hogy a tiszteletére tervezett bankettre szánt összeget egyszerűen elkérte, mivel ő „ezt sokkal okosabban tudná felhasználni". A bankett ugyan lefolyt, de asztalánál nem a város előkelői, hanem szegényei magasztalták a maguk módján a jó perjel atyai szívét. Hivatalának letelte után — úgy mondják — kissé nehezen találta fel magát a történelemtanár a kicsinyek katekizmusánál. Viszont Vasvárra kerülve ösztönözték szellemét a rendház ódon falai, amelyek között most csak kevés szerzetes járt-kelt. Hétszáz évről, történelmi nagy időkről, fényről és árnyról, dicsőségről és megalázottságról, szentek érdemeiről és emberi gyengeségről beszéltek neki. Ekkor írta meg a vasvári rendház történetét eredeti kútfők alapján, amely nyomtatásban is megjelent. 1938-ban a szombathelyi rendház 300 éves jubileuma alkalmával megírta és kiadta a ház történetét. 1939 augusztusától a budapest Thököly úti Rózsafűzér Királynéja plébánia vezetője 1950 szeptemberéig. Szociális-karitatív tevékenységének folytatása mellett nagy gondja volt a liturgiára. Szerette a zenét, elsőrendű énekkarról gondoskodott. A szellem igényeire is gondolt: kultúrházra, rendszeres mozgófilm-előadásokra. A plébánia átadása után a kántor helyét töltötte be, majd mint vállalati segédmunkás dolgozott és ment nyugdíjba. A hubautcai kármelita templomban misézett naponta. Lakásában visszavonultan élt, de a tanácsot keresők mindig megtalálták. Egy súlyosan megbetegedett nővért, akinek lelkivezetését elvállalta, a vidéki otthonban is hajlandó volt havonta felkeresni. Ez év januárjában tüdőgyulladással került a Széher-úti kórházba Már lábbadozott, amikor szívgyengeség lépett fel. Január 20-án halt meg. Temetése 30-án volt a rákoskeresztúri temetőben, ahová — mint nesztoruk — annyi rendtársát kísérte el utolsó útjára. Most ott pihen közöttük. Temel M. Amata JANKÓ IMRE MIKLÓS iskolatestvér (1905— 1973) Iskoláit szülőhelyén, a Bakonyban levő Magyarszombathelyen kezdte; miután 1926- ban a szolnokmegyei Homokon belépett a rend noviciátusába, Szegeden és Budapesten folytatta. Mint polgári iskolai tanár 1948-ig működött a szerzet budai Szent József fiúnevelőintézetében. Elsőrendű pedagógus volt. Tanítványai az iskolában és később az életben is nagyon szerették, tisztelték és becsülték, jóllehet szigorú fegyelmet tartott hittanórán éppúgy, mint torna- vagy kézimunkaórán. 1948-tól 1950-ig a homoki Beniczky-fiúotthon menhelyi intézetét vezette mint igazgatóhelyettes. Ezután egy volt budapesti tanítványának szüleinél talált otthont. Rövid ideig mint kőműves-segédmunkás dolgozott, később pedig az őt befogadó család kisüzemében mint szakmunkás. Nyugdíját nem sokáig élvezhette békében, mert hamarosan súlyos betegségbe esett, ami élete utolsó három évében mozgásképtelenül ágyhoz kötötte. Volt tanítványa és a kedves szülők hősies keresztény szeretettel ápolták, gondozták egészen utolsó pillanatáig. Temetésén aug. 22-én, a farkasréti temetőben nagy számban vettek részt barátai, ismerősei, volt tanítványai, néhány külföldi rendtársa is. Nagy I. Kolos 103
