Szolgálat 19. (1973)
Walter Nigg: Kopog az ajtónkon a szent
mére, szedjétek le az egész burkolatot, az ízléstelen ráfestést, olyan gyorsan, ahogy csak lehet; akkor — ó hasonlíthatatlan boldogság! — majd megláthatjátok az élő ikont: a képmást, amely a szentet a maga legmélyebb valóságában mutatja meg. Váratlanul előlép a képből a szent személy és újból köztünk él, mint az Imago Dei fogható és szemléletes megtestesítője. Már csak az eleven ikon látszik, amely nagy, befelé néző szemével ránk tekint, és újra hozzánk szól. Élő személy, nem puszta eszme. Az ideák szépek és helyénvalók, de nem egyszer ideológiákká fajulnak és azok szolgaságba igázzák az embereket; a személyiség viszont megszabadít, a példa erejével hat és fel tudja gyújtani a lelkesedés tüzét. A mi témánk az élő ikon; csak így beszélünk új nyelven a régi igazságokról. Az új látásmód a szentek metafizikáján alapul: csakis ez a felfogás rendelkezik az ideillő kategóriákkal. A csak evilági felfogás sohasem elég. A szentek sajátosságához hozzátartozik, hogy életük folyvást természetfölötti régiókba nyúlik. Ez csaknem meghaladja erőnket, de ugyanakkor nagy éltető erővel járja át kicsi életünket. A természetfölötti vonatkozás nélküli szent nem szent. A szentek metafizikája nem zárja ki, hanem magába zárja a pszichológiát. A szentet lélektanilag helyesen kell látnunk, különben mesterkélten hat. Lelkiéletükből is végtelenül sokat tanulhatunk, hiszen csodálatos bensőség és lelki gazdagság töltötte el őket. A lélektan itt metafizikai gyökereinek megfelelően állandóan túlszárnyalja önmagát; pszichológián túli beállítása a lélek legbensejéig hatol, oda, ahol már csak maga Isten lakik. Ez a terület hozzáférhetetlen az emberi kíváncsiság számára. A metafizikai szférába tartozik az ördöggel vívott sokféle küzdelem. Számos szentnek kellett ilyeneket kiállnia, Egyiptomi Antaltól az arsi plébánosig. Sohasem szabad úgy értékelnünk ezeket, mint pusztán korhoz kötött elképzeléseket, amelyeket ma legajánlatosabb elhagyni, hiszen a felvilágosodott ember csak kigúnyolja, mint középkori babonát. A démonokkal vívott harcok a legfélelmetesebb erőkről szólnak, amelyekkel életünkben találkozhatunk. Szakadékokat tárnak fel előttünk: a szentek leszálllak ezekbe, míg mi felületességünkben gyanútlanul szeretünk elsuhanni fölöttük. Grünewald, Bosch és Breughel egész más, ijedt szemmel meredt ezekre a démoni küzdelmekre, és ábrázolásuk közben az élet legmélyebb titkaiba hatolt. A szentek azért tudták kiállni a harcot a láthatatlan erőkkel és hatalmakkal, mert az angyalok támogatását élvezték; ez adja meg életük metafizikai domborulatát, toronymagasan minden szenzációhajhászó tudósítás banalitása fölött. A transzcendens birodalmáról tanúskodnak a szentek életében és haláluk után történt csodák is. A korábbi századok kritikai érzéke valószínűleg hiányos volt ezen a téren, mert bizonyos szent-életrajzok 8
