Szolgálat 19. (1973)

Őry Miklós: Angelo Giuseppe Roncalli

gélium hirdetése. Az „evangelisatio mundi“-ban persze nemcsak a papoknak kell résztvenniök, hanem a keresztség, a Krisztussal való egység jegyében a laikusoknak is.

Mik voltak az időknek azok a „jelei“, amelyeket a Roncalli-pápa érzékeny lelke felfogott, amelyekkel már első enciklikájában („Ad Petri Cathedram“) is foglalkozott, és amelyekhez való alkalmazkodásával ő, az „átmenetinek“ elkönyvelt pápa, „az Egyház jövőbe való átmenetének a pápája“ (K. Rahner) lett?

1) Meglátta, hogy a nagyvilág összesugorodik, kicsivé válik, az emberiség egysége, legalábbis elvi síkon, erősen halad előre. Legfőbb ideje, hogy az Egyházban is mindinkább megvalósuljon Jézus főpapi imájának egységet óhajtó szava. Ezért fordult teljes nyitottsággal minden jóakaratú ember felé. A világnak szüksége van Krisztusra. És Krisztust az Egyház hozza a világnak — a mai világnak is. „Lumen Christi — lumen gentium.“ Amikor 1962.szept.11-én ezt a két kifejezést kimondta, nem is sejtette, hogy ezzel új irányt ad az Egyháznak és lelkiségének. Sokan azt mondták, a zsinat összehívásával a keresztények egységét akarja elérni. Talán ő is reménykedett ebben. De hamarosan belátta, hogy ez a zsinat az Egyház belső megújulására való. Mindamellett nemcsak megengedte, hanem szívesen látta, hogy a másvallású megfigyelők résztvegyenek a legbensőbb tárgyalásokon is. ő nevezte először Krisztusban testvéreknek a keresztény egyházak tagjait, hiszen „ők is keresztény névvel dicsekszenek.“ Ugyancsak értékelte a nemkeresztény vallások nagy hagyományait, és az istenteremtette „profán“ világot is. Nem azt akarta, hogy az egyház „világiassá“ váljék, hanem hogy mint kovász áthassa a világot. Ebbe az irányba tartozik két utolsó nagy enciklikája: a „Mater et magistra“ a szociális kérdésről, meg a „Pacem in terris“. Ezekben körvonalazta azt a keresztény antropológiát, amelyet aztán a zsinat „Az Egyház a mai világban“ c. „lelkipásztori konstitúciójában“ igyekezett közelebbről körülírni. (Apróság, de egész magatartására jellemző, milyen szorgalmasan igyekezett mindig megtanulni annak az országnak a nyelvét, ahol éppen működött. Minden lelkigyakorlatában fölmerül ez mint számonkérés és jóelhatározás. Beszélt bulgárul, görögül, törökül, oroszul, franciául, pápa korában, nyolcadik évtizedében pedig nem restellt angol nyelvleckéket venni!)

2) Látta a modern kornak a demokrácia felé való fejlődését. Ez nagyon meg is felelt az ő közvetlen egyszerűségének. Az egyházszervezetben eluralkodott túlzott centralizációval szemben — amelynek az utóbbi pápák szinte foglyaivá lettek és hasztalanul törekedtek megváltoztatni — ő indította el eredményesen a decentralizáció folyamatát. Ennek teológiai megalapozása folyik most a püspöki szolgálatnak és a hívők egyetemes papságának beható vizsgálatában, gyakorlati kivitele5

65