Szolgálat 19. (1973)
Walter Nigg: Kopog az ajtónkon a szent
Walter Nigg KOPOG AZ AJTÓNKON A SZENT Aki a szenteket úgy akarja megérteni, ahogy ők értették magukat, az megtapasztalja, hogy követeléssel lépnek elénk. Utunkba állnak, szemük a szemünkbe néz, ajtónk előtt vannak. Miféle ajtó ez? Korunk — de méginkább szívünk ajtaja. És nem állnak ott nyugodtan, nem várnak türelmesen, míg majd történik valami. Hanem zörgetnek az ajtón, olykor tompa ütésekkel, közbe-közbe türelmetlenül rázzák és bebocsátást követelnek. Sose hallottuk még ezt a zörgetést szívünk ajtaján? Jaj, ez annak a jele volna, hogy hajszolt életünkben, tevékenységünk forgatagában még sohasem figyeltünk föl arra, ami egy-egy csendes órában bensőnkben végbemegy. Semmivel sem kevesebb, mint hogy a szentek bekopognak lelkünk ajtaján, és zörgetésük ezerféle változatban hangzik föl. Az alább következő gondolatok valósággal könyörögnek: az Isten szerelmére, nyissuk ki lelkünk kapuját a szentek előtt! Ne vegyük tovább hallatlanra szüntelen kopogásukat, rántsuk fel az ajtót és vessük magunkat a karjukba! A szentek mindenekelőtt azért vágyakoznak lelkünk belsejébe, hogy szemünket megnyissák korunk nyomora előtt. Lássuk azt a sokféle nehézségeket és fenyegető veszélyt, amellyel korunk nem tud megbirkózni. A jelen egyik legérezhetőbb baja az, hogy egyáltalán nincs eszményképe. Eszmény nélküli nemzedékké lettünk. Azelőtt az embereknek voltak igazi példaképeik; ezeket állították a felnövekvő ifjúság szeme elé; ezeken nőttek ők maguk is. Ilyen volt a bölcsnek a salamoni irodalomban megrajzolt alakja, aki higgadt megfontoltsággal adott tanácsot az embereknek. Ilyen volt a középkorban a fennkölt lovagideál, a gyengék elszánt és rettenthetetlen pártfogója. A mi korunknak már nincsenek ilyen eszményképei; sem a múltban, sem a jelenben. Felelőtlen kritika addig folytatta aláaknázásukat, míg végül is átlyug- gatva földre hulltak, és mi itt állunk — céltalanul. Bátorító eszményképek helyébe bálványok léptek: a sztár, a filmcsillag, a versenyautós — kifejezéstelen arcuk bambán bámul ránk hétről-hétre a képeslapokból. Ezek a felfújt bálványok teljesen elcsavarják az ifjúság fejét; ezek vezetik őket a csúszós lejtőre. Az erkölcsi határok eltolódása, a mai ember gyökértelensége, a legegyszerűbb problémákkal szemben való tehetetlensége, a nihilizmus járványára való hajlam — mindez annak elkerülhetetlen következménye, hogy eszményeinket bálványokkal cseréltük föl. Az eszménykép hiánya korunk súlyos szellemi baja; ez a hiány mindig pusztítóbban érvényesül nevelésünkben és pedagógiai ka5
