Szolgálat 19. (1973)

Sántha Máté: Franz Jägerstätter

udvarló, társai vezére a szomszédos falvak legényeivel rendezett nagy verekedésekben. Vállalkozó szellemének bizonyságául ma is csodálattal emlegetik, hogy az elsők közt vett motorkerékpárt a faluban, s azzal szívesen száguldozott a környéken. A vasárnapi misékre eljárt, sőt a Bibliát is ismernie kellett, mert egy alkalommal a keresztény tanításon abból érvelve alaposan sarokba szorította a papot, ő maga búcsúlevelében majd szigorú ítéletet mond erről a korszakáról: „Saját tapasztalatomból mondhatom, milyen fájdalmas sokszor az élet, ha csak félig keresztény az ember; vegetálás az inkább, mint élet.“

Megváltozására a falubeliek úgy emlékeznek vissza, mint ami „egyik napról a másikra“ történt. Zahn egy udvarlási vetélkedésben sejti az okot, amely a lányra nézve következményekkel járt, a két legény pedig olyan háborúságba bonyolította hovatovább az egész községet, hogy egyidőre távozniok kellett. Ez rázhatta meg az alapjában véve nem rosszándékú fiatalembert. Annyi bizonyos, hogy megtérése radikális volt. Itt kezdődik jellemző és feltűnő magányossága a falubeliek között. Plébánosa határozottan állítja, hogy szerzetbe akart lépni, de ő szüleire való tekintettel lebeszélte erről. így 1936-ban megházasodott. Választottjának mély vallásossága közismert volt; elmélyedő, kevés- szavú, a többitől elütő egyéniségnek írják le azóta is. Nagy feltűnést keltett, hogy nászútra Rómába utaztak, s ott pápai kihallgatáson a Szentatya áldását kapták. Franz napi áldozó volt és egy szomszédjuk szerint az Oltáriszentség iránti tiszteletből egészen délig éhgyomorral maradt. Otthon a család — három kislányuk született — közösen imádkozott mindennap. Bizonyos, hogy Franciska és Franz kölcsönös befolyással volt egymás elmélyülésére, de az is világos, hogy kettejük közül csak Franznak adatott meg a fölülemelkedés a hősiesség határán — vagyis a leglényegesebb pontokon házasságában is egyedül maradt.

Amikor 1940-ben a sekrestyés meghalt, a lelkész választása természetesen esett őrá. (Karobath plébánost, akivel Franz igen jó viszonyban volt, a náci idők kezdetén bezárták, majd kiutasították a kerületből; ezekben az években egy fiatal lelkész, Fürthauer helyettesítette, aki nem nagy segítségére tudott lenni súlyos lelkiismereti problémájában.) Franz igen komolyan vette megbízatását. Nem tűrte a sekrestyében a tereferét, hangoskodást. Mise kezdetén bezárta a templom ajtaját, úgyhogy a későnjövőknek egyenként kellett bebocsátást kérniök. Temetésen együtt mondta a halotti imákat a hozzátartozókkal és semmi ellenszolgáltatást nem fogadott el. A lelkész és a sekrestyés közül kétségtelenül az utóbbi volt a „lelkibb“ ember. Franz indítványokat tett lelkészének, miről prédikáljon, sőt egy temetési beszéde után megrótta, mert a hitleri háborúban elesett katonát mint a haza hősét állította be.

4

49