Szolgálat 19. (1973)
Gémes István: Dietrich Bonhoeffer
nem volt helye kompromisszumoknak. Forradalmár lett volna ez az ízig-vérig arisztokrata? Álmodozó idealista volt, alkalmatlan bárminemű politikai kalandra? A válasz nem egyértelmű. De valamennyi válasznak egy közös nevezője van. Bonhoeffer olyan mélyen értelmezte a Krisztus követését — „Nachfolge Jesu“ a háborű utáni teológiában valóságos jelmondattá vált! —, hogy az mindent magában foglal. Krisztus követését a legvégsőkig, bele egészen a halálba. Talán legjobb önértelmezését a kísértésről szóló bibliatanulmányában találjuk: Védtelenül esnek a hívők a kísértés áldozatául. Védelmük csak Jézus Krisztus. S csak ha megértették, hogy az kísértetik meg, aki Istent elhagyta, csak akkor lehet arról beszélni, hogy az írás Krisztusnál harcról is beszél. A mennyből nyújtja az Űr a védtelennek a hadiöltözetet, melyet bár emberi szem nem lát, de menekül előle az ördög ... A Lélek taníthat meg arra, hogy a kísértések ideje még nem járt le, sőt övéi még csak most állnak igazán a végső kísértés előtt. De ott az ígéret is: Megszabadítja az Úr a kísértésből a hívőket. 2Pét 2,9 .. . Ezért imádkozunk Jézus tanítása szerint mennyei Atyánkhoz: ne vigy minket a kísértésbe! — és tudjuk, hogy imádságunkat meghallgatja, mert Jézusban legyőzetett örökre minden kísértés. Végül még egy önvallomás az előtte álló nagy útról egyik utolsó leveléből: Annyira bizonyos vagyok Isten kezének vezetésében, hogy azt remélem, mindig megmarad ez a bizonyosságom. Soha nem kételkedhetsz abban, hogy hálásan és boldogan megyek utamon, amelyen vezettetem. Lefolyt életemet Isten jósága tölti be, s bűneim fölött a Megfeszített megbocsátó szeretete áll. Mégis az emberekért vagyok a leghálásabb, akikkel találkozhattam, s csak azt kívánom, hogy soha szégyenbe ne jöjjenek miattam, hanem ők is megbizonyosodjanak Isten jóságáról és bocsánatáról. Ezzel a bizonyossággal járta végig a hitleristák csaknem összes haláltáborát. Bele nem fáradt abba, hogy mindenhonnan aggódó hozzátartozóit vigasztalja és erősítse. S amikor már biztos volt benne, hogy jogilag nem tehetnek ellene semmit, csalódnia kellett, mert a barbárság győzött. Vagy nem is csalódott? Legalább ezt árulják el angol fogoly társának odasúgott utolsó szavai: „Ez a vég, de nekem az élet kezdete!“ Hajiunk a felé, hogy róla is elmondjuk, amit a korai keresztyén mártírokról az egyik egyházatya mondott: „Az ő vérük magvetés volt!“ 32
