Szolgálat 19. (1973)
Magyar Erzsébet: Edith Stein
nolőgiát. Kiváló latin tudásának is most veszi hasznát. A „philosophia perennis“ vonalát igyekszik összekötni a fenomenológiával („Husserl fenomenológiája és Szent Tamás filozófiája“ 1929). Az „angyali doktortól“ azonban nemcsak filozófiát és teológiát tanul, hanem az életszentség tudományát is. Szent Tamás segíti az istengyermekség misztériumának mélyebb megértésére. Avilai Teréz után nem akadhatott volna jobb tanítómesterre. 1928-ban ellátogat a híres beuroni bencés apátságba, itt tölti a nagyhetet. Walzer főapátra mély benyomást tesz elmélyült, kiegyensúlyozott egyénisége. Megérti, hogy kora egyik legnagyobb nőalakjával ismerkedett meg. Edith lelkének nagy ünnepet jelent a bencés liturgia; egészen elmerül Krisztus szenvedésébe, órákat tölt mozdulatlanul a Fájdalmas Anya előtt: ez a csendes, elmélyedt, magányos ima igazán az ő „műfaja“. Ezért vonzza már megkeresztelése óta a kármel „pusztasága“. — Annyi jót tehet a világban! — hangzik a válasz, és így tervét ismét el kell odáznia. Elvonultsága ellenére nő a hírneve. Először szűkebb hazájában tart előadásokat, később meghívásokat kap Bécsbe, Zürichbe, Prágába is. Nehezen hagyja el kedvelt magányát, Speyert. 1931-ben visszatér szülővárosába, Breslauba, majd a münsteri egyetemen tanít pedagógiát. Bár habilitációs kísérletei sikertelenek maradnak, szellemi-lelki hatóköre nagy mértékben tágul. Barátai között többen megkeresztelkednek, tudományos tevékenységére már egész Európa felfigyel. Hát mégis karrier, fényes tudományos pálya lesz az osztályrésze? Közbeszól a történelem. Az 1933-as év a nyílt zsidóüldözés nyitánya. Edith tevékenysége teljesen lehetetlenné válik. Ebben az évben ismét Beuronban tölti a húsvétot. És most Walzer főapát végre beleegyezését adja, hogy a kármelbe lépjen. Elutasítja családja javaslatait, hogy kivándoroljon Délamerikába. Nagyon határozott. „Nem megyek sehova. Világosan látom, hogy most már a kármel az utam“ — írja naplójában. Elhagyja Münstert. Testvérei, főképp a lélekben már keresztény Róza készítik elő anyját Edith távozására. Az utolsó nap, amit otthon töltöttem, október 12-e volt. Elkísértem anyámat a zsinagógába. Keveset beszéltünk, Vigasztalásul annyit mondtam neki, hogy először úgyis csak próbaidőre vesznek fel. De ez nem sokat segített. — Ha te megpróbálsz valamit, azt végig is fogod csinálni! — mondta. — Ugye szép volt a beszéd? — kérdezte aztán. — ó igen! — feleltem. — Tehát őseink hitében is lehet valaki szent? — Igen — szólaltam meg újra —, ha az ember nem ismert volna meg még valami mást is. Mire ő: — Miért ismertél meg mást? Én nem teszek szemrehányást Jézusnak. Lehet, hogy nagyon jó ember volt. De miért tette magát Istenné? ' 21